Péntek és találkozás néhány cserediákkal (10. nap)

26/09/2014

Tegnap este Anna (ő is cserediák, Ausztriából jött) közreműködésével hozzáadtak engem is a paraguayi cserék whatsappos csoportjához. Itt nem csak Rotarysok, hanem AFS-ek és vannak a csapatban. Ferre mondta, hogy másnap találkoznak Asunciónban, és hogy lenne-e kedvem csatlakozni hozzájuk. Természetesen igent mondtam, és el is engedtek a szüleim.:)
Úgyhogy ma exchange-meeting. ^^ Így keltem fel.:))

Ma esett az eső és vittem is pulcsit. Szóval fejlődök.:D
Ennek örömére suliban végig rajtam volt.:DD
Az osztálytermek olyanok, hogy a padok a fal mentén vannak körben, nem is vagyunk sokan egy osztályban. Mindenkinek megvan a saját kis helye, nálunk mindenkinek van órarendje a nevével és a legtöbbünknek kép is egy-egy idézettel.
A székek tálcásak, vagy nem tudom hogyan hívják az ilyeneket.:D Ezekre azért van szükség, mert órákon a tanár felé vagyunk fordulva, a padokon nem is írunk. Általában össze-vissza ülünk, vagy a tanári asztal köré telepedve.
A falon van egy olyan tábla, ahova mindenki születésnapja fel van írva. Nagyon ötletes, ha hazamentem muszáj egy ilyet kitenni az osztályban.:D Meg jó hasznát venném otthon is, amire a család és a közelebbi barátokét írnám.:))

Nem értettem ezt a napot. Kivételesen ma egész sokan akarták tudni, hogy kit tartok helyesnek a suliból.:D Nem értem, hogy miért ma jött rá mindnyájukra..:’D Természetesen nem válaszoltam, próbáltam mindig kitérni. Nem szeretem az ilyen kérdéseket, nagyon maximum négyszemközt, és akkor is csak olyasvalakinek mondanám, akiben megbízok. Haha.
Mondjuk az nagyon vicces volt, mikor Fede nem szórakozott, hanem konkrétan megkérdezte, hogy tetszik-e nekem.:DD
Aaah, jut eszembe.. Az ebédszünetben kosaraztunk, és odajött hozzám César (már furán nézett rám, jajj mondom, ez érdekes lesz), megfogta a kezemet, letérdepelt elém, és megkérdezte, hogy leszek-e a felesége.:’DD Hirtelen köpni-nyelni nem tudtam, elfelejtettem minden nyelvet, nagyon mulatságos volt.:D Gondolkoztam, hogy erre mi lenne a jó válasz.. Ha nemet mondok, akkor megsértődik, ha pedig igent, akkor hallgathatom életem végéig.:’DD Tanácstalanul néztem rá, Fede meg ott állt mellette, ránéztem, ő pedig ezt mondta: or.. mine.
Hát mondom nem igaz.:D Még csak ez hiányzott, hogy választanom kelljen.. De aztán szerencsére César vele kezdett el „veszekedni”, úgyhogy megmenekültem.:D Hát de ilyet.
Nem baj, azóta már tudom, hogy mit kell mondani.:’D
Többször is próbáltam hárompontost dobni, de mindig pont mellé ment. De nem adtam fel. Tudtam, hogy meg tudom csinálni. Körülbelül 10x próbálkoztam, és egy se ment be.
Majd mikor a többiek elmentek, én pedig még Fede-vel maradtam néhány percig, azt mondtam magamban: most vagy soha. És csont nélkül bement!^^ Ahh, hát nagyon örültem neki.:D
Igen. Tényleg minden fejben dől el.

Ma végre olyan könyvet is hoztam, aminek tényleg hasznát vettem. Egy egyszerű kis természettudományos munkafüzet angolul. A tanár kiadta a feladatot: 5 oldal, ha nem tudom befejezni, akkor sem baj, de az házi feladat lesz.
Simán megcsináltam különben, mert nem voltak nehezek a feladatok, sőt. De legalább a szókincsemet kicsit bővíti.
Az egyik feladatra viszont két percig kikerekedett szemekkel bámultam. Gyakorlatilag Biblia-ismeret. Össze kellett kötni, hogy melyik szöveg a Bibliának melyik részében van. Nico ült mellettem, szerencsétlennek magyarul magyaráztam hirtelen, hogy honnan tudjam én ezeket. Ő pedig fogta, odament a szekrényhez, kivett belőle egy jóóó vastag könyvet és elém tette. A Biblia volt az.
-Ez most nem komoly, ugye?..:D - kérdeztem. Márpedig igenis komoly volt. Úgyhogy neki ültem, és szépen kikeresgettem ennek-annak a könyvnek a valahanyadik részét. Eltartott egy darabig, és kellett egy kis idő mire rájöttem, hogy elől ott van a tartalomjegyzék, de végülis megcsináltam. Nico jó sokat nevetett rajtam, mert végig magyaráztam vagy angolul, vagy magyarul.:D

Miután vége volt az óráknak átöltöztem, és Analia meg César kérdezgettek a „boyfriend”-es dolgokról.:D Utálom, hogy nem tudok idegen nyelven érthetően hosszabban magyarázni.:’D
Aztán Analia, csak úgy random, elkezdte énekelni a Calvin Harris-től az „I need your love”-ot. Mondom neee, nem igaz..:D Annyi zeneszám van a világon.. miért?.. Miért pont ezt?
Ezt természetesen mondtam is nekik, meg hogy fiúval kapcsolatos, és hogy ne legyenek annyira mocskok.. mindketten hangosan kezdték el énekelni.:’D Mondjuk utána abbahagyták, piszkálódásnak, poénnak még pont elment. Fede különben César ölében ült végig, és a dallama viszont túlságosan ragadós.. 5 perc nem telt bele, ő kezdte el énekelni, aztán mikor rájött rögtön abba is hagyta, de már késő volt. Analia-ék megint elkezdték.:D
Hát nem hittem volna, hogy ezzel a számmal találkozni fogok. Mindegy, legalább ez is megvolt.

Nem sokkal később megjött anyu, úgyhogy indultunk a Shopping Mariscal-ba, egy asuncióni bevásárlóközpontba. Ide volt megbeszélve a találkozó. Körbejártuk, de nem találtuk meg őket. Se egy nagyobb csoportot vagy valamit. Szerencsére meg volt Annának a száma, úgyhogy felhívtam a maminak a telefonjáról, ő pedig lejött elém Jill-lel. Nem sok mindent hallottam a telefonba, a kocsik és az utca egyéb zajai miatt, de aztán megoldódtak a dolgok.:D
Felmentünk az emeletre, először Ferre-vel, Liam-mel és Kay-jal találkoztam, aztán sorra jöttek a többiek. A nevekkel itt is bajba leszek még egy darabig. Érdekes volt, mert mióta itt vagyok arra törekszem, hogy megértsem a spanyolt, most meg angolul kellett. Totális káosz volt a fejemben.:D
Volt egy olasz srác, akinek a nagymamája Magyarországról származott, és mondta, hogy egy kicsit tud magyarul, de mivel 5 nyelven beszél és most neki is össze vannak mosódva, ezért egy szó se jut eszébe magyarul..:D De ha beszélnék, akkor azt biztosan megértené.
Kay kérdezte, hogy a magyar nyelv hasonlít-e az oroszhoz. Uramisten, azonnal ráztam a fejemet.:D Az orosz meg a magyar két külön fogalom. Azt mondja, mert hogy a „k betűs szó” (haha, blogban tényleg nem engedélyezett a csúnya beszéd) ugyanaz oroszul és magyarul is. Jót nevettem rajta.:D
Aztán elmagyaráztam neki, hogy a spanyolban és a magyarban is ugyanazt jelenti például a torta, a história, az autó és a lila, mégis teljesen különböző a két nyelv. Ekkor megértette.:))
Hát nehogy már. Kikérem magamnak, hogy a drága anyanyelvemre azt mondják, hogy az oroszra hasonlít.
Nem volt más különösebb. Mikor meguntuk az ülést, elindultunk, én pedig igyekeztem Annával maradni, mivel csak őt ismertem.:D Végül 4-esben (Anna-val, Liam-mel és Kay-jal) jártuk be keresztül-kasul a bevásárlóközpontot és közben beszélgettünk. Én főleg csak hallgattam, annyi minden volt bennem, hogy nem tudtam mit hozzászólni.
De egyébként jól éreztem magam velük, nagyon jó fej társaság.:))
Én már 6-kor elmentem, de elsőre elég is volt ennyi, nagyon hamar elfáradok. 6-ig működök még úgy nagyjából.:D

Mivel már ezt utólag írom, és 3 nap telt el péntek óta, nem emlékszek többre ezzel a nappal kapcsolatosan.

Mit tanultam ma?
Pulcsit tényleg hasznos minden nap magunkkal cipelni.
Ha egy zenét ki nem állhatsz, akkor azt semmiképpen se tedd közhírré.:D
Sose felejts el kérdezni. Csak így fogod megkapni a válaszokat.
Minden fejben dől el.

Sok puszi mindenkinek,
Dorka

Győzelem és vereségek (8. és 9. nap)

23/09/2014

Rotary-gyűlés & suli

Már kezdek átállni az itteni időre. Tegnap este fél 11-kor feküdtem, és reggel nehezen keltem. Végre! :D
Akárcsak néhanapján odahaza.:)
Most külön indultunk el, a tesóimat az apukánk vitte, én meg mamival a Rotary-gyűlésre mentem. Azt hittem, hogy csak kések egy órát a suliból vagy hasonló. De tévedtem. Szinte egész délelőtt eltartott. Mivel minden ilyen gyűlést egy étkezéshez kötnek, ezennel a szokásosnál rendesebben reggeliztem meg.:D
Elvittem magammal a könyvet, amit az ifjúsági felelősnek szántam, de nem volt ott, úgyhogy cipelhettem egész nap. Bár szerencsére egyáltalán nem nagy könyv.. sőt.:DD
A gyűlésen nem volt semmi érdekes, főleg azért, mert mindent, amit meg akartam kérdezni, elfelejtettem.:D

Eddig a suliba mindig vittem magammal pulcsit, de mindig csak pluszban, feleslegesen cipeltem, mert mindig hétágra sütött a Nap. Ma nem vittem magammal. Természetesen esett is az eső, és ezennel hasznát is vettem volna..:D Hát ez már csak ilyen Murphy-törvény..:P
Mindenesetre ezek után mindig viszem majd magammal.:DD
Viszont hála Istennek elállt mire megebédeltünk, úgyhogy tudtunk focizni. Kifutottam még a lelkemet is.:D Az a baj velem, hogy hiperaktív vagyok, és nem tudom beosztani az erőmet. Már az első perctől kezdve maximális erőbedobással játszok, amiben még szép, hogy hamar elfáradok.:D
És akkor még nem is beszéltem arról, hogy ezek után mennyire vörös szokott lenni a fejem és hogy hogy néz ki a hajam.. Hát amondó vagyok, hogy ne is beszéljünk róla.:’D
Minden órán igyekszek mindent leírni a füzetbe amit a többiek, legalább ezzel is gyakorlom a nyelvet. Ez a mai „történelem és földrajz” órán sem történt másképp. A tanárnő diktált, és mivel Analia-ról nem tudtam másolni, Christian meg nem írt, ezért ő diktálta a Veronica-éról.:DD Vicces volt, legalább betűzni is megtanultam.:D De azon még mindig nevetek, hogy mikor azt mondta, hogy „coma” azt is leírtam, és kellett 2 perc amíg megértette velem, hogy a „coma” csak a vessző.. :DD
A második ilyen órán már helyet cseréltek Vera-val szóval, könnyebben ment. :D

Délután már lazább órák vannak. Ez ma sem volt másképpen, ráadásul egy japán srác még egy prezentációt is előadott nekünk arról, hogy az életünkben mennyire fontos a tanulás. Kitértek a más kultúrák megismerésére is, és a végén énekelt néhány „hazai” dalt is 3 másik japán fiúval.
Erről eszembe jutott, hogy én még nem is adtam elő a prezentációmat. Úgyhogy az előadás után (kézzel-lábbal mutogatva, majd végül külső segítséggel) elmagyaráztam a tanárúrnak, hogy nekem is van ppt-m az országomról, majd megkérdeztem, hogy mikor tudnám ezt bemutatni. Azt felelte, hogy akár holnap is.:)

Végre tudom az órarendet, úgyhogy megvan, hogy mikor van szünetünk, mikorra kell visszaérni és hogy Lizának melyik könyvét kell még itthon megkeresni.:D

Holnap nem kell egyenruhát húznunk, mert befejezzük a múlthéten elmaradt versenyt.:) Kíváncsi leszek.:))

Hogy mit tanultam ma?
Gondolkozz, mielőtt cselekszel.:D
Csak volt egy érdekes jelenetem Jimena-val, utána pedig magyarázkodhattam a tanároknak..:D Nem volt semmi különös, de ezt nem akarom közhírré tenni ország-világ előtt.:D
Nem is annyira fontos, az a lényeg, amit tanultam belőle.;))

Sok puszi mindenkinek,
Dorka

24/09/2014

Győzelem és vereségek

Ma is a szokásosnál nehezebben keltem, úgyhogy tényleg kezdek átszokni.:D Ezen a napon folytattuk a versenyt, ami a múlthéten az esőzések miatt elmaradt.
Az élet megintcsak lassan indult be.. de ezennel egészen felpörögtek az események.
A velem korú lányok először kézilabdát játszottak. Én mondtam, hogy nem játszok, mert még életemben nem kéziztem, csak kapura dobáltunk, ziccereztünk, de ennyi, én pedig úgy gondoltam, hogy ez bőven kevés ahhoz, hogy játszhassak.
Viszont ahogy elnéztem a játékot és a csapatot.. erősen fontolóra vettem, hogy be kellene-e állnom. Majdnem a végére sikerült eldöntenem, hogy játszani akarok.:D Beálltam, de már nem osztott-szorzott.
Nem sokkal később fociztunk. Végre valami, amihez jobban konyítok.:D Mondjuk nagyon furcsa volt, mivel itthon általában kapuban állok, de ha mégsem, akkor is általában hátul játszok, és ehhez szoktam főleg hozzá. A labdavezetés nem is az erősségem, indítani, felpasszolni tudok.
Most viszont azt mondták, hogy menjek előre.. Hát gólt a meccs alatt nem lőttem, de adtam gólpasszt, és úgy gondolom, hogy nagyon szépen sikerült védekeznünk. Viszont 3 gólt kellett lőnünk, ezt viszont nem sikerült teljesíteni, vagy nem is emlékszek már hogy hogyan volt.. Vagy pont döntetlen lett a vége? Fogalmam sincs.:D De az a lényeg, hogy büntetőket kellett lőnünk. Szépen, sorban, minden csapattagnak. Egyet a sárgák, egyet mi, zöldek.
Egyszerűen óriási, mikor a fél suli a nevedet kiáltja és szurkol neked.:D A kapusuk néhány évvel fiatalabb volt nálam, figyeltem a játékát és elég sok hely volt, amit nem tudott védeni. Néhány pillanatra kizártam a külvilágot, vettem egy mély levegőt, majd nekifutottam.. és megcsináltam!:)
Ezzel még semmi sem dőlt el, mert ezzel döntetlen lett. A kapusokon volt a sor, hogy pontot szerezzenek, de egyikből sem lett gól. Így hát még mindkét csapatnak volt egy-egy esélye. A másik csapat mellé lőtt, mi következtünk, a csapat pedig engem választott.
Ha létezik ilyen, akkor még hangosabban, és még többen kiabáltak, mint az előző lövésemnél.
Nálam volt a lehetőség. Bennem. A lábamban. Pedig ekkor már fájt a térdem, kifutottam a lelkemet, az arcom rég vörös volt és folyt rólam a víz.
Utolsó esély. Próbáltam gyorsan megnyugtatni magamat, hiszen ha megtettem egyszer, sikerülhet mégegyszer. Csak ne bízzam el magamat.
Összeszedtem minden maradék energiámat, és ahogyan csak erőmből tellett elrúgtam a labdát.. és betalált!!
Ennyire régen örültem győzelemnek, pláne hogy az utolsó része rajtam múlott. Hát még a csapatom... Már nem kiabáltak, gyakorlatilag üvöltöttek, még csak a nevemet sem tudtam kivenni belőle, mindenki hozzám rohant, gratuláltak, óriási csapat-ölelés aahh.. Kevés ennél felemelőbb érzés van.:)) Már nagyon hiányzott nekem az ilyesmi.:)
Kifújtam magamat, megmostam az arcom, ettem-ittam, majd mikor egy kicsit lenyugodtam, mondták, hogy az ezt követő második meccs a miénk. A kékek ellen focizunk.
Huhh mondom. Futni már sem tüdőm, sem erőm nem volt, viszont mindenképpen azt akarták, hogy kint játsszak és ne a kapuban.
Igazából csak annyi eredménye volt, hogy jól összetörtem magamat, odaléptem, kirúgták a lábamat, körülbelül 3x rúgtak fejbe teljes erőből, de semmi gond. Nem egyszer estem, mindkét térdemen van lila folt..
Ezt a meccset elvesztettük, még csak büntetőket se kellett rúgnunk.. Erre a teljesítményemre egyáltalán nem vagyok büszke. Csak addig tartott volna az energiám?.. Mintha két másik ember játszott volna. Hát ennyit tesz a fáradság és a fájdalom. (Enyhén sántítva azért mégsem az igazi.)

Meccs után pihentem, próbáltam valamit kezdeni a hajammal.. nem sok sikerrel.. De mégis ez volt a legmeglepőbb az egészben. Még félre is ültem, kicsit hátrébb, hogy ne legyek közvetlen szem előtt vagy hasonló, de nem telt bele sok idő, néhány fiatalabb lány odajött, és körém telepedtek. Idővel egyre többen lettünk, egy rendes kis csapat kerekedett ki belőle. Fordító segítségével, meg mutogatással kommunikáltunk, de egész jól megértettük egymást. Elpanaszoltam nekik, hogy mennyire ki nem állhatom, mikor ilyen a hajam és folyik rólam a víz, de ők csak ingatták a fejüket és azt mondták, hogy szép.:’) Annyira aranyosak. Nagyon imádom mindnyájukat. <3

Még hátra volt 2 röplabda meccs. Természetesen amíg mozogni tudok, addig le se lehet lőni, a hiperaktívság azonnal felülkerekedik minden fájdalmon, mikor játékról van szó.:D
Kikaptunk mindkét meccsen, bár nem sokkal (meg igazából főleg az apróbb hibák miatt, amiket aztán nekik fújt a bíró), de lehet hogy ki kellett volna hagynom ezt a röplabdázást. Már az első meccsen nemcsak, hogy összeütköztem Victor-ral, mikor mindketten a labdáért ugrottunk, de az alkarjával keményen arcon ütött. Arra a 2 percre nem is nagyon emlékszek (utólag kérdezték Rubén-ék, hogy megölelt-e utána, de a mai napig nem tudom megmondani), csak arra, hogy fáj a fél fejem és hogy mindenképpen játszani akarok.:D

Mikor a tükörnél arcot mostam, észre vettem, hogy van egy folt, ami nem akar lejönni. Jó erősen megdörzsöltem, aztán viszont jó hangosan felkiáltottam, mert amit olyannyira le akartam kaparni az arcomról, seb volt.:D
Megtanultam, hogy az embereket egyáltalán nem a sebeik alapján kell meg- vagy elítélni. „Ez kis seb, ez meg nagy, és ha nagyobb, az biztosan jobban fáj.” Persze nem kell a végletekig elmenni, mert természetesen az ezerszer jobban fáj, ha leszakad a lábad, mintha elvágod az ujjad.:D
De meg kell tanulni a sebek mögé látni. Meg kell látni a sebek mögött a fájdalmat. Nekem is egy nagyon apró seb van az arcomon, de mégis őrjítően tud fájni, ha véletlenül hozzáérek.. Mert a fájdalom nem mindenképpen a sebből ered. A seb (vagy a színes folt) csak a fájdalom látható jele. Sejteti, hogy valami gáz van. Olyanok, mint a könnyek. Azok a lélek sebei. A könnyek sem nagyok, mégis néha elképzelni sem tudjuk, hogy mi lehet mögötte.. Ebből elég komoly gondolatmenetet lehetne még alakítani, de gondolom, szeretnétek hallani, hogy mi történt még.:))

Ebéd után még volt erőnk kosarazni is. Rubén-nel és Nico-val huszonegyeztünk. Rubén szépen elmagyarázta, hogy mit és hogyan, csak éppen azt felejtette el, hogy pont 21 pontot kell szerezni..:D
Én vezettem, és meg sem fordult a fejemben ilyesmi, hogy 21-nél meg kell állni.. 20 pontom volt, és végre sikerült bedobni egyből a büntetőt. Egészen megörültem, hogy nyertem, ekkor mondták, hogy ez egyáltalán nincs így.. :DD Vettem a poént, úgyhogy csakúgy barátilag páholtam el Rubén-t.:D
Azóta is hallgatom néha, hogy „you loose”..:DD Hát legalább egy életre megtanultam, hogyan kell huszonegyezni, és hogy mindent meg kell pontosan tudakolni.:D :))

Suli után spanyol óra volt, de ezennel előtte hazaugrottunk enni-inni valamit, meg gyorsan lezuhanyoztam. A hajamat meg se szárítottam, de mire odaértünk, már egyáltalán nem volt vizes.:D
Most lazábban ment az óra, magamhoz képest is elég tűrhetően értettem a dolgokat spanyolul. Szerintem rendben lesz, csak gyakorolnom kell. Jóóó sokat.:D
Óra után mami még 40 percig beszélgetett Natalia-val, a tanárunkkal, én pedig addig Mikával beszéltem.:) Nagyon rendes, jófej és aranyos lány.:))
Kaptam tőle névjegykártyát, és kitűzőket.*-* :3

Juan nem volt itthon, az anyukánk pedig elvitte Zara-t táncra, úgyhogy az öcséimmel maradtam a házban. Hallom, hogy a szoba ajtajában állnak és suttognak. Keksszel a kezemben mentem ki, megkérdezni, hogy mi a helyzet, mikor Stefano mondta, hogy oltsam le a lámpát, mert egy furcsa férfi van a ház előtt. Mit volt mit tenni, hirtelen nem tudtam jobbat kitalálni, lekapcsoltam. Teljes sötétség borult a házra. Az a legjobb az egészben, hogy (általában) félek a sötétben. Ez most sem volt másképpen, de most az öcséimet kellett megnyugtatnom és szerintem sosem kezeltem ilyen lazán a sötétséges dolgot. Adtam nekik kekszet, hogy azzal legyenek elfoglalva, de Stefano így is nagyot ugrott, mikor pont akkor szólalt meg a csengő, amikor a közelében voltunk.:D Tudjátok, az a tipikus, idegesítő csengő, ami általában a sulikban szokott lenni, csak élesebb volt ezen a kis folyosón a néma csendben.:D
Odalopakodtunk az ajtóhoz, megnéztem, hogy ki-hol-merre. A ház különben olyan, hogy a kerítéstől jóval beljebb van, a kerítés pedig gyakorlatilag egy fal, amin van egy vagy két ablakocska.
Láttam, ahogy a (szerintem teljesen normális) férfi be-betekintget az egyik kis ablakon, majd elmegy. A fiúk egy kicsit megkönnyebbültek, felkapcsoltunk hátul a szobáknál néhány lámpát, de Stefanonak még mindig nagyon dobogott a szíve. Mondta, hogy nagyon fél, úgyhogy megöleltem. Nem sokkal ez után csörömpölést hallottunk, és kopogtattak az ajtón. Na ettől még én is megijedtem. Valaki benn volt az udvarban. Óvatosan kikukucskáltunk a folyosóról, de csak mami volt az.:D
Ezután már tényleg mindenki megnyugodott.:))
Én különben nagyon élveztem, rég nem nevettem ennyit szinte teljes sötétben.:D Túl sok volt nekik az ijesztő videó/film, gondolom.:)

Ennyire emlékszek, ami úgy fontosabb.:)

Mit tanultam ma?
Az embernek a megérzéseire kell hallgatni. Nem kell mindent túlkomplikálni.
Be kell osztanom az erőmet.
Ha huszonegyezünk, akkor pontosan 21 pontot kell szerezni.:D És mindenféle eshetőségre rá kell kérdezni, nehogy félreértés legyen a vége.:P
A sebek mögé kell látni.
A bátorság nem pusztán abból áll, hogy semmitől sem fél az ember, hanem hogy felül tud kerekedni a félelmein.

Sok puszi mindenkinek,
Dorka






Órarend. Alig van óránk.:DD

Imádom őket!! <3

Spanyol nyelvtanfolyam. Ott a sebem. Kb mintha egy nagyobb pattanás volna.:DD
De hogy mennyire kegyetlen tud lenni..:/

Ui.: Van videó a gólomról, meg az utána való éljenzésről..:DD Megpróbálom megszerezni, lehet hogy lesznek képek is.;D Legyetek jók és legalább ti vigyázzatok magatokra!:))

Az első rendes tanítási nap (7. nap)

22/09/2014

Hétfő este a blogírás után még az anyukámtól megkaptam az iskolás cuccaimat, ceruzák, füzetek stb, és családi megbeszélés volt a nap utolsó pontja. A család minden héten ilyenkor összeül, megbeszélik, hogy mik történtek a héten, és hogy erre a hétre mik a tervek. Családi kupaktanács.:)
Beszélgettünk az élet 3 alapkérdéséről is: honnan jöttünk/származunk?, miért vagyunk itt?, és mi történik velünk a halál után?
Érdekes gondolatmeneteket szül.:))

Tegnap fájtattam a csuklómat a röplabda miatt, igaz? Nos, ma reggel úgy keltem fel, hogy azt hittem lebénulok.:D A könyökömtől lefelé mindenem fájt. Az alkarom nem egy helyen, a tenyerem, de már a csuklóm jobban volt. Beletellett egy kis időbe amíg rájöttem, hogy a kegyetlen izomlázon kívül semmi bajom nincs.:D Mondjuk nem tudom, hogy a tenyeremet hogy sikerült ennyire átmozgatni röpi közben, de tényleg az izmaim fájnak a kézfejemben is.:D
Hát ez a hátránya az edzések hiányának..

Ma egyenruhát kellett felvennünk. Tegnap az anyukám elment a boltba, de azt mondták, hogy csak hétfőre lesz, (fehér ing, zöld ruha, fehér zokni és fekete cipő) úgyhogy a másikfajta egyenruhát, egy zöld pólót vettem fel. Éppen jó rám, de a mardekáros pólót sokkal jobban szeretem (már csak az anyaga miatt is).
A tanítás unalmasabb volt, mint gondoltam. De nem maga a tanulás miatt, hanem azért, mert nem értettem semmit.:D Amikor írni kellett, az legalább egy jó időre lefoglalt az ismeretlen szavak miatt (le se tudtam írni őket első hallásra).
Itt a tanítás 7-kor kezdődik, és 15:10-kor van vége. 11 órájuk van egy nap, mindegyik 40 perces, és nincs közöttük szünet, csak 2 db. Az egyik a tízórai szünet, ez 20 perces, a másik pedig az ebédszünet, ami 40 perc, ilyenkor még focizásra is van idő.:3
Ma azonban még nem voltam tisztában vele, hogy mikor- hol- kivel kell lennem, úgyhogy ma végig az osztályommal voltam.
A mamám azt mondta, hogy ma nem lesz finom az ebéd a suliban, úgyhogy itthoni kaját vittünk a suliba.:) Rántotthúst.:3 :P
Ma igyekeztem spanyol szavakat tanulni a suliban. Egyre őrjítőbb, hogy semmit sem értek, mert egyre jobban szeretnék bekapcsolódni.:/

Analia mellett ültem, róla másoltam, ha írni kellett valamit. Ez is elég nehéz volt, mert bár elképesztően gyönyörűen ír (félig nyomtatott, félig írott betűkkel), de hasonló egymáshoz például az „l” és a „b”, az „n” és az „r”, én pedig könnyen félreírom az ismeretlen szavakat.:D De így is nagyon sokat segített.
Különben tényleg az egész osztályom olyan, hogy mindenben segítenek.. vagy éppen jól megszívatnak, mint például ma.:D
Még egyik órára se hoztam könyvet, így az „orientación”-ra sem. Analia és César kérdezték, hogy hol van a könyvem, hogy nálam van-e. Mondtam, hogy nincsen. Ők meg erre azt mondták, hogy akkor nagyon sajnálják, de ennél a tanárnál, ha nincs könyvem, akkor ki kell mennem a teremből. Közben a többiek ingatták a fejüket, hogy nem igaz, de ők csak mondták, mondták és mondták, én pedig nem tudtam mit visszakérdezni, válaszolni se angolul, se spanyolul..:D Aztán végül hosszadalmas 5 perc után befejezték, és mondták hogy csak vicceltek, nem kell mennem sehova.:D Haha. Csak visszagondolva poénos, meg körülbelül 15 perccel utána vált azzá. Átélni nem volt annyira élvezetes, mikor ketten magyarázzák, hogy ki kell menned, és hiába nézel körbe senki sem segít, és csak az anyanyelveden tudnál magyarázni, de azt meg nem értik.^^ :’D Legalább ez is megvolt.:P

Suli után rögtön a spanyol nyelvtanfolyamra mentünk. Egész nap tanítás, én is igyekeztem bekapcsolódni, utána pedig még két óra spanyol nyelvtan az alapoktól.. Tudom, hogy szükségem van rá, és akarom is csinálni, csak ilyenkor már egyáltalán nincs energiám hozzá. De így is összeszedtem minden maradék erőmet, hogy figyeljek. Ahhoz képest még azok a szavak se jutottak eszembe, amiket még odahaza, Magyarországon tanultam.:D
A tanfolyamon 3 másik cserediákkal vagyok. Jess (ha jól írom a nevét) Kanadából, Mikaela az USA-ból és Anna Ausztriából. Ők már mind legalább egy hónapja itt vannak, és alapszinten beszélnek spanyolul. Az a vicc az egészben, hogy a tanár spanyolul is magyaráz, és ha Mikaela nem magyarázná el nekem angolul, akkor nem tudom hogy mennyit értenék belőle.:D Értem én, hogy a nyelvtan a lényeg, de éppen hogy egy hete vagyok itt.:D
A háznál különben tizenvalahány macska van és 4 kutya.:)) Egyébként tényleg nagyon hasznos, csak rá kell feküdnöm a szavakra. :)

Miután hazaértünk, megvacsoráztam, majd fél 9-ig az iskolai tanulnivaló fölött ültem: próbáltam lefordítani, de annyira sok olyan szó volt benne, amit vagy én írtam el, vagy semmilyen szótárban nem volt, hogy úgy döntöttem, hogy holnapra hagyom.

Ezért is maradt el a blogírás.:D

Mit tanultam ma?
„Az rendben van, ha nem tudsz valamit. De az nincs rendben, ha meg sem próbálod.”
Ez van kiírva az osztálytermünk falára. A nap folyamán többször is eszembe jutott. És nagyon igaz, főleg ebben a helyzetben, a nyelvtanulásra vonatkozóan.:)

Sok puszi mindenkinek,
Dorka

Castellano. Mára már nagyjából megértettem, hogy miről van szó,:D

Vége van az első spanyol nyelvórának.. :P

Végre Hétfő (6. nap)

21/09/2014

Sose hittem volna, hogy valaha is ennyire várni és szeretni fogom a hétfőt! Természetesen otthon is nem egyszer előfordult már, hogy szerettem volna végre a barátaimmal lenni újra, de ez most egészen másfajta várakozás volt. Mondjuk az is igaz, hogy ez az első hétfőm itt, és számomra még most is minden új.. :3 :D
Mivel ezen a napon hivatalosa is kezdetét vette a tavasz, nem volt tanítás. Itt errefelé ez ilyen ünnep féle, apukám azt mondta, hogy virágokat adnak egymásnak, és bulizni mennek az emberek.. és a suliban elmaradnak az órák.:P
Körülbelül egész nap röpiztünk. Kivéve, amikor kosaraztunk egy fél órát, vagy ebédeltünk, vagy mikor már 4 óra felé elfogytak az emberek, és kézilabdáztunk egy keveset.:D
Nem okoztam csalódást.. az első labdalevételem megint szerencsétlenre sikeredett. Szembesütött a Nap, és semmit sem láttam.. a labda meg pont az arcomon csattant.:D Egész jól bírom a gyűrődést. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy az itteni röplabda jóval keményebb, mint odahaza. Higgyétek el, érzem. ;) :D

Most igyekszem átgondolni, hogy volt-e valami érdekesebb.. Ja igen.. Teljesen kijöttem a gyakorlatból.:( Felér egy csodával, ha átmegy a szervám a hálón.. Hát több mint 3 hónapja labda se volt a kezemben, úgyhogy nem is nagyon csodálom.
De azért kezdtem újra ráérezni, csak mire erre a pontra eljutottam, a csuklóm már nagyon kész volt. Meg kell egy kicsit erősödnie, mert ha nem, gallyra fogom vágni teljesen.:D
Cielo-ékkal felmentünk a termükbe, beszélgettünk, csináltunk képet ésatöbbi.^^ Utána mondtam, hogy szeretnék játszani, úgyhogy lementünk. Vamoos.:D
Még várnunk kellett, amíg sorra kerültünk, úgyhogy végül Moises-szel kosaraztam, 1v1 és háát.. csak egy kicsit magasabb nálam. Pont annyira, hogy esélyem se legyen kosarat dobnom mellőle, csak ha legalább néhány centivel előrébb vagyok..:D Mondjuk vicces volt és jó volt újra játszani, egy kicsit hajtani.:)
Ez sem az igazi még, alig ment be néhány büntető.. De nagyon igyekszem.:)
Mindezek után még röplabdáztunk egy kicsit, majd ebédelni mentünk. Eleinte nem értettem, hogy miért nevet rajtam néhány barátom (annyira furcsa ezt mondani, de.. végülis azok) .. az arcom teljesen vörös volt.. megint. :D
No problemo, mindenki tudja, hogy egész nap a pályán voltam.:D Meg igazából nem zavarja őket különösebben, csak jót mulatnak rajtam.:)) :D (Ők maximum kimelegednek.. és ez nem igazságos..:| )
Grillezett hús volt az ebéd, különféle köretekkel. Uborkából mértékkel adtak, és mikor rámutattam az addig ismeretlen babos valamire, hirtelen megijedtem akkora adagot kaptam. Ki fogja ezt megenni, ha nem ízlik?:DD
De minden nagyon finom volt (mint eddig különben minden), a hús egy kicsit rágós volt, de ez a legkevesebb.:) Ebéd után fagyit is kaptunk.*-* Egy suliba, egy menzán se kaptam még.. Hmm.
Mondjuk alakítottam, mert 3 másodperc kellett, hogy eltörjem a műanyag kanalat, amit hozzá adtak..:DD De nem volt semmi gond, így is megoldottam.:D (Na jó, azért a végén inkább Cielo-ét vettem kölcsön.:D )
Jut eszembe erről.. mindenki teljesen közvetlen.:D Mindenki iszik mindenki után, ha valaki kér a másikéból, akkor ad neki. :)) Belegondoltam, hogy otthon hogyan működnének az ilyen dolgok.. sehogy.:D Maximum a szűkebb baráti körökben.:D
De ez nagyon tetszik a suliban, hogy mindenki ennyire közvetlen mindenkivel.:) Ám az is igaz, hogy nem 600 fős közösség, mint odahaza a Kossuth Lajos Gimnázium.:D
Ebéd után pedig.. RÖPLABDA. Hahah. Újra és újra és újra.
Ez volt egy kicsit sok a kezemnek. A szervák nagyon a nehezemre estek már, rendesen égett a kezem.:D Utána muszáj voltam a csap alá tenni. A hideg víz egészen lefagyasztotta, de kellemesen zsibbadt, úgyhogy jót tett neki.:))
Utána felmentem a terembe, hogy kezdjek valamit a hajammal.. nem sok sikerrel.:D Be volt fonva, kiengedtem, de utána kénytelen voltam újra befonni.:D Eleinte az egyik lány osztálytársamat kértem meg, de nem tudott parkettában, felülről fonni, aztán megpróbálkozott vele Moises és Sebastian is.. Nem sok sikerrel.:D Gracias chicos, de jobb lesz ha mégiscsak magam csinálom.;) :D
Szótár segítségével elmondtam, hogy mi problémám a kezemmel, úgyhogy többet nem is röpiztem ezen a napon. Csak egy kis pihenő után kézilabdáztunk egy keveset.:D
Le se lehet lőni..:D

A nap legijesztőbb és legviccesebb pontja az volt, amikor Moises mondta, hogy üljek fel elé a biciklire, aztán mentünk néhány kört az udvarban..:DD Sosem csináltam még ilyet különben.:D
(Most lehet meglepődni, hogy miért nem, hiszen ez nem is olyan nagy dolog.. Hát sosem volt kivel, ennyi. (Hogy hűek legyünk a valósághoz, életemben egyszer lett volna rá alkalmam, de nem bíztam benne eléggé. De ez teljesen lényegtelen.:DD ))
Ez is óriási volt a számomra. Mármint az, hogy feltétel nélkül bízom magamat egy olyan emberre, akit alig ismerek.:))
Aztán folytattuk a kézilabdát, beszélgettünk, majd nem sokkal később mentünk is haza.:)

Itthon HÚSLEVES volt a vacsora. Bár sűrűbb volt, és tovább volt főzve a tészta, és az íze sem volt pontosan olyan, mint az otthoni, de végtére is az volt.:))

Holnaptól kezdve már lesz tanítás, és kezdődik a spanyol nyelvtanfolyamom. (Sose vártam még ennyire, hogy végre rendesen megtanuljak egy nyelvet..:D )

Sok puszi mindenkinek Paraguayból,
Dorka

Templom, unokatesók és szavak (5. nap)

20/09/2014

Még mindig nem álltam át a belső órám az itteni időre.. Este 8 körül már szinte teljesen kifáradok, reggel meg 6-kor kelek. Remek.:D
Ma megkérdezték tőlem, hogy szeretnék-e velük templomba menni. Természetesen igent mondtam. Nem lehet olyan vészes, bár semmit se fogok érteni belőle, de menjünk.
Mondták, hogy hosszú lesz.. de álmomban sem gondoltam volna, hogy egész délelőtt (3-4 óra hosszát) ott leszünk! :D De nem volt vele semmi baj, egy kicsit hosszú volt, de mint mondtam: nem volt vészes. :)
Fekete-fehéret vettem fel, eleinte egy kicsit soknak éreztem, de mikor láttam, hogy az öcséimen is fehér ing, fekete nadrág, akkor megnyugodtam. :D
Az a templom ahova bementünk, egyáltalán nem hasonlított a mi templomainkra. Inkább egy művelődési házhoz hasonlítanám, ami még magában foglal egy templom-szerű részt. Ahol széksorok voltak, és emelvény (?) ahonnan beszédeket mondtak, ahova felmentünk énekelni.
De legelőször nem ide mentünk. Felmentünk az emeletre, egy kisebb terembe. Itt a 12-18 év közötti lányok voltak, és 2 felnőtt (köztük az anyukám is). Imát mondtunk, a Bibliából olvastak ésatöbbi.
Amikor körülbelül 1-2 óra múlva végeztünk, fellélegeztem, mert azt hittem ennyi volt és mehetünk haza. Tévedtem. Ezután mentünk le az imént említett terembe (a széksoros nagy terembe). Énekpróba (kb 1 óra), aztán pedig a mise részleg (azt hiszem).
Ohh, különben Stefano elképesztően tehetségesen fest! A templom pont amellett az emlékmű mellett van, amit lefestett. Egyébként is fantasztikus lett, amit alkotott, de elmondhatatlanul valósághű is! Stefano 10 éves.. Mostmár elfelejthetem ezt a mondatot: igen, tudok rajzolni.. xd
Hát *szeretek* rajzolni, így helyes. :D Stefano viszont tud is. Nem is akárhogy!

Miután hazaérve megebédeltünk (már arra is nehéz volt visszagondolni, hogy mit ettünk), mindenki lepihent. Mi Zara-val még aludtunk is egyet. :D
Aztán 6-kor megjöttek az unokatestvérek. Ők is nagyon aranyosak, Melissa-val egy suliba járunk. Neki van egy bátyja, Fernando, és van egy húguk, Kimi.
A vacsora után vicces videókat néztünk. Büszke voltam, amikor Stefano azokat a macskás videókat kereste meg, amit én mutattam, vagy együtt néztünk.^^
Mikor elmentek, Melissa még visszafordult: mivel mostmár unokatestvérek vagyunk, bármikor számíthatsz rám! :)) :’)
Nem tudom szavakba önteni, hogy ezek a dolgok mennyit jelentenek nekem. Még alig ismernek, de már számíthatok rájuk, megbízhatok bennük.. Így volt ez Londonban is, az ausztrál sráccal.:D Nem is ismert, csak beszélgettünk egy keveset, és rám merte hagyni a cuccait, támasztottuk egymást a metrón stb.:D :))
Jó, persze, tudom, hogy nem szabad megbíznom mindenkiben, főleg olyan emberekben, akiket alig ismerek, de azt hiszem hogy ebben a környezetben nincs mitől tartanom.:) Pláne a suliban.:D 

Képzeljétek, a torta, a história, és az autó ugyanazt jelentik itt Paraguayban, mint Magyarországon! (Igaz, hogy ékezet nélkül, de szerintem az már nem számít.:D ) Jóó, mondjuk ők mindenféle sütit tortának hívnak, de tortát is esznek sütiként. Huuh, remélem nem voltam elég zavaros.:D
Mikor az egyik osztálytársam hozta felém, és mondta, hogy "ez torta", kikerekedett szemekkel bámultam rá, és kézzel-lábbal kezdtem el magyarázni, hogy ez ugyanaz, mint odahaza.:D
A históriát pedig egy gabonapelyhes dobozon vettem észre, és rögtön rákérdeztem a jelentésére.
Az autót meg hétfőn (21-én) reggel tudtam meg.:D (El vagyok maradva a bloggal..:P )

Ez is ilyen rövidre sikeredett. Igyekszem minél hamarabb leírni a hétfőt.:)

Addig is sok puszi nektek a világ másik feléről,
Dorka

Rövid bejegyzés (4. nap)

19/09/2014

Ébredés után nem sokkal, ahogy válaszolgattam az üzenetekre, megnéztem az értesítéseket és szembe jöttek velem az osztálytársaim nevei, hirtelen beugrottat képek az álmomból.:D Az egyik osztálytársammal álmodtam, de fogalmam sincs, hogy miért vagy hogyan, hiszen vele nem is voltam olyan sokat, mint a többiekkel.. Hát mindegy.:D Most álmodtam először itteniekkel. Érdekes. De annyira nem lényeges.:D Inkább elmesélem mik történtek még ma.^^
Reggel igyekeztem befejezni a blogot, de aztán Daniel ment edzésre, és mondták hogy elmehetek, ha szeretnék. Természetesen igent mondtam.:))
Nagyon aranyosak voltak, az 5 évestől a 15 évesig voltak fiúk. Öröm volt nézni az edzést.:)
Rendesen átfogalmazódott bennem az edzés fogalma.:D Mostmár nem azt fogom mondani, hogy edzésre járok, hanem focizni.:DD Mert az, hogy 2 csapatra osztjuk magunkat és mindenki a legjobb tudása szerint játszik.. az nem nagyon nevezhető rendes edzésnek.:D (Igen, ahhoz hogy erre rájöjjek, el kellett jönnöm a világ másik felére.:D )
Az edzés után mami csinált rólunk képet.:3

Itthon nem történt semmi különös. Fél 12 körül bejött az anyukám, hogy mennünk kell ebédelni. Felöltöztem normálisabb ruhába, mert nem tudtam, hogy hova is megyünk pontosan. Jól döntöttem, amikor toppot és szoknyát húztam, a bő ujjatlan és a rövidnadrág helyett.:D A nagymamához mentünk. A család minden szombaton ott ebédel Juan testvérével együtt.:)
Még meg kellett várnunk amíg Zara és Daniel hazaérnek (angolon voltak), addig Stefano elmesélte, hogy hogy nézett ki a ház a felújítás előtt és megmutatta a családfát is.:) Annyira aranyos.^^ :)
 Itt Paraguayban is sokat szokás enni a nagyinál. :D Rengeteg étel volt az asztalon, csak tészta volt kb 3 féle, amiből választhattál.. :D
Az ebéd után mi gyerekek Alvin és a mókusokat néztünk, cicáztunk (5 macska van a háznál) meg kimentünk egy kicsit levegőzni az udvarra.:)
Mikor ránézek Zara-ra, mindig visszamosolyog, és ez hihetetlenül fel tud vidítani.:) Ha csak eszembe jut, már attól is. :)) A határtalan kedvessége, csillogó sötétbarna szemei és gyönyörű barna haja mellett, talán ezt szeretem benne a legjobban. :)
Idehaza délután már nem történt semmi különös. Este, olyan 8 körül viszont útnak indultunk. Meg szerették volna nekem mutatni az esti várost.:)) Úgyhogy városnézés volt az esti program. Csináltunk néhány képet az otthoniaknak, és benéztünk egy múzeumba is.:)
A program utolsó pontja fagyizás volt. De ilyen helyet még sosem láttam. Egy cukrászdához hasonlítanám, vagy egy ebédlőhöz, csak itt minden a fagyiról szólt.:D A pultnál mész sorban: választhatsz kb 32 féle fagyiból, nagyjából 8 féle öntetből, közel ugyanennyi választék volt a cukorból, majd a végén a szirup, aztán fizetés.
Bőségzavar magasfokon. Viszont itt kell a legjobban vigyázni, könnyű úgy összeválogatni a hozzávalókat, hogy hányás legyen belőle.:DD

Ma ért egy hatalmas meglepetés. Nemcsak hogy írt nekem Cielo (egy aranyos, gyönyörű lány a suliból), de azt is mondta, hogy ha úgy van, szeretne a barátom, szinte a testvérem lenni, és hogy bármikor számíthatok rá!:)) Ez nagyon jól esett, elmondhatatlanul örültem neki.:) Annyira aranyos.^^

A mai nap csak ennyi lenne.:)

Sok puszi nektek,
Dorka

Esős első péntek (3. nap)

18/09/2014

Este szakadt az eső, és nem tudom, hogy mivel van fedve a tető még a cserép mellett, de körülbelül mintha fémfelületre dobáltak volna kavicsokat. Elég hangos volt, nem is értettem, hogy Zara hogy bírja. Jó, persze, ő megszokta. Már majdnem visszaaludtam, amikor olyat dörgött az ég, hogy meg is ijedtem.:D Pedig én szeretem a viharokat, de ennek a háznak egész más az akusztikája, mint az otthoninak. Nagyon keményen felerősítette a mennydörgést.:D
Azonban mindez ellenére is sikerült kialudnom magamat, és ezennel könnyebben keltem, mint Zara.:)
Indulás előtt mindenki összegyűlik az asztalnál és elmondunk egy imát, ez ma reggel is így történt. Természetesen semmit sem értettem belőle, mindössze annyit tudtam kivenni a végéből, hogy Lizáért is szól.:))
A suliba Juan (az apukánk) vitt minket. Útközben beszélgettünk, tanultam néhány spanyol szót, de nagyon nehéz mindet megjegyezni.:)
Mint megtudtam, a suliban az osztályok 1.-től 12.-ig vannak, és nekik az általános iskola (az escuela) 9.-ig tart, és a középiskola csak 3 évfolyam. Tehát másodikos vagyok, a 11. osztályba járok.:)
Az iskolai élet nehezen indult be. 7 körül mindenki megérkezett, de a termekben voltunk, még a tanárok megbeszéltek egy-két dolgot a diákokkal, de csak úgy voltunk, mintha nem is vártunk volna semmire. (Bár valószínűleg azért éreztem így, mert fogalmam sem volt semmiről..:D Mivel nem értettem semmit..:D Muszáj lesz megtanulnom a nyelvet.)
A borult égből eső is lett. Eső?! Sőt.. az eső úgy ömlött, mintha dézsából öntötték volna.:D Úgyhogy a verseny elmaradt.:( Pedig tényleg szerettem volna velük játszani.. De azért vigaszdíj volt, hogy (bár a csúszós, vizes pályán, de) dobáltunk néhányat kosárra, és lövöldöztünk kapura.:))
Előtte pedig filmet néztünk, csak (nem értettem miért), de végül kikapcsolták, úgyhogy visszamentünk a termekbe. A teremben pedig játszottunk. Rajzoltunk a táblára, és ki kellett találni, hogy mi az.:D Én is kivettem a részemet, mert filmszereplők is voltak néha, úgyhogy egész jó volt.:)

Ezennel César-ékkal, az osztálytársaimmal, avagy ha mondhatom így, a barátaimmal ebédeltem.:)) Tényleg hihetetlen banda.:D Nagyon megkedveltem őket. :D Annyira tudnak neki örülni, mikor mondják, hogy „let’s go”, én meg azt mondom, hogy „vamos”. :3 :DD Igaz, hogy ilyen egy-két szóban ki is merül a tudásom, de ez is jobb, mint a semmi.
Viszont szerencsére nemsokára kezdődik a nyelvtanfolyamom, aminek nagyon örülök.:)

Mivel már semmi programunk nem volt, ezért ők úgy tervezték, hogy hazamennek. Viszont nagyon rendesek voltak, mert megkeresték Zara-t, odaadtak neki egy telefont, hogy fel tudja hívni az anyukánkat és meg tudja beszélni vele a dolgokat. Úgy döntöttek, hogy mind megvárnak.:)
Aztán felmentünk a terembe és tanítottak spanyolul. Napok, hónapok. Miután sorban elolvastam a hét napjait, spanyolul kellett megmondanom, hogy milyen nap van ma. Gyakorlatilag tapsvihart kaptam azért az egyetlen szóért.:D :)) Nagyon nagyon aranyosak.:3
Én is tanítottam nekik, kérték, hogy írjam mellé a magyart is.:D Nagyon vicces volt, ahogy például a „csütörtök”-öt alig bírták kiejteni.:D
Felírtam nekik egy nyelvtörőt is: Te tetted e tettetett tettet te tettetett tettek tettese, te?
Utána rájöttem, hogy kimondani ezerszer könnyebb, mint elmagyarázni és lefordítani, hogy mit jelent.:D A tettetett-tel voltak problémák, a többi megvolt.:D
Felkerült a táblára a leghosszabb magyar és spanyol szó is. Nagyon muris volt. A miénket egy fél táblán keresztül kellett írni.:D Az ő szavuk több szóból állt, a miénk pedig ahány ragot kap, úgy változik a jelentése: megszentségteleníthetetlenségeskedéseitekért.. :D Szentség. Szentségtelenít. Megszentségtelenít. Megszentségteleníthetetlen. Stb. :D

Mikor jöttek értünk, mindenki induláshoz készülődött, de Mauricio-nak maradnia kellett még, úgyhogy mind visszamentünk a terembe.:) Ezennel Fatime (egy tanár, ha jól tudom) írt angol és spanyol nyelvtörőket a táblára, ezeken is nagyon jókat nevettünk.:D
Örömmel hallottam, hogy nem csak én szeretem Ed Sheeran-t.:3 Haha. Végre már.:)
Egyébként a zenékkel kapcsolatban fura, mikor Passenger, S.o.S. szólal meg az oszztályban, vagy Martin Garrix, Avicii a meccsek közben.:D Furcsa, mégis nagyon jó.:))

Nem sokkal később kaptam egy angol nyelvű munkafüzetet, amit igazából nem nagyon értettem, hogy miért is, de örültem neki, mert az angolomon is van mit csiszolni még.:D

Végül röpizni is tudtunk. Én szerencsésen bemutatkoztam, mikor átakartam ütni a labdát, de helyette jól pofán vágtam vele magam.xd Ráadásul az itteni labda sokkal keményebb, mint az otthoniak.:P Csak a fél suli látta, de semmi gond.:D
Azonban ők is alakítottak. Ketten akarták elütni a labdát, és a srác gyomorszájon ütött egy lányt.:D A másik alkalommal pedig egy másik párosnál, a fiú majdnem fejbe rúgta a lányt..:D De nem volt semmi komoly sérülés.:))
Majd végeztünk, és indultunk haza.

Az „uzsonna” rántott hús volt. Megkérdezték, hogy ismerem-e. Egyből 3x vágtam rá, hogy „si”. :D Még szép, hogy ismerem.:3 Paradicsomos rizs volt hozzá. A mamám mondta, hogy nem muszáj abból ennem.. de erőt vettem magamon, és megint igent mondtam. De egy cserediáknak igazából ezt kell: mindenre igent mondani. (Kivéve azokat a dolgokat, melyeket tilt a 6D. :P )
És.. megettem az egészet. Igaz, hogy nem kértem belőle többet, de megettem.:D (Mondjuk ritkán szedek kétszer bármiből is, mivel most még nem sportolok itt semmit, meg különben sem akarok +20 kilóval hazamenni..:D ) Egyébként nem volt rossz.:) Ez viszont a paradicsom-utálatomra való tekintettel elég nagy szó. ;)
Éppen ezt a napot kezdtem el leírni, mikor Zara mondta, hogy a szülei nemsokára jönnek haza, aztán party lesz. Nem értettem, hogy végülis hol és kik, úgyhogy megkérdeztem, hogy akkor ez azt jelenti, hogy mennem kell zuhanyozni?:D Azt felelte, hogy igen.
De aztán kiderült, hogy csak a szülei fognak elmenni..:D Mindenképpen meg kell tanulnom spanyolul!:D
De néztünk a tesóimmal (főleg Stefanoval) paródiákat, meg vicces macskás videókat.:’D Rengeteget nevettünk.:D Annyira szeretem, ahogyan nevet.:)) Nagyon aranyos.:)

Majd az első estés kérdések következtek. Hogy hova kell tennem a cuccomat, mit használhatok, hogy szeretnék, ha szólítanám őket stb.:)) Nagyon aranyosak voltak megint.:)
Nem mentünk végig az egészen, de beszélgettünk is. Mondta az apukám, hogy beszélt az egyik végzős lánnyal (igen, azt hiszem hogy lányt mondott), mivel ők a lovaspálya közelében laknak, hogy majd lovagolhassak.:3 Annyi, hogy meg kell még kérdeznem a Rotaryt, hogy engedik-e.:)
Hihetetlenül örültem neki.:))

Miután ők elmentek, filmnézés közben megvacsoráztunk a testvéreimmel, majd aludni mentünk.
Különben a családban én vagyok a legmagasabb. Ez is elég furcsa, hiszen odahaza mindig kicsinek éreztem magamat, pláne a suliban.
Tudjátok mit? Pont jó vagyok így.:3
Ezekben a hónapokban kiélvezem, hogy (legalább itthon) magasnak számítok, aztán odahaza pedig azt, hogy kicsi. (Az utóbbinak lenni különben jobb.)
Egész jól haladok. Minden nap egy kicsivel többet fogadok el magamból.

Ha jól emlékszek, ennyi lett volna.:) Még befejezésül annyit, hogy imádok mindent. Imádom a sulit, a helyet, az embereket, az egészet!:)

Sok puszi mindenkinek,
Dorka

Ui.: Egyébként a suliban teljesen abban a hitben voltam, hogy még csütörtök van. Nagyon fura volt, hogy gyakorlatilag csak 2 napot voltam suliban..:D 

Kimaradt jelenetek és KÉPEK (1.-2. nap)

Az első ebéd.

A legelső dolog, amit itthon ettem (nagyon fura, hogy már két helyet nevezek otthonomnak) csirke volt, burgonyával, rizzsel és gombás-paradicsomos salátával. Nagyon finom volt, bár a krumpli elég keményre sikeredett (legalábbis a hazai szájbanszétmenőshöz képest :D ), de így is finom volt. Nyugodtan szedtem a salátából, és nem értettem, hogy miért vizsgálják annyira az arckifejezésemet. Ekkor vettem észre, hogy gomba és paradicsom van benne. Viszont nagyon barátságos mennyiségben, és a lehető legkisebb méretben, úgyhogy nem volt vele probléma.:)

Időeltolódás.
Egyébként a vacsorát az első két napon kihagytam, mert amikor hazaérünk, akkor uzsonnázunk, utána meg már 7 előtt ágyban vagyok, mert még nem állt át a belső órám az ittenire. Pláne, amikor az otthoniakkal beszélgetek, és 6-kor szinte mindenki megy aludni.:D De mondjuk ez az időeltolódás csak a javamra válik, már most látom, hiszen így nem fogok a telefonon csüngeni állandóan.:P És ennek én örülök a legjobban.:))

Buszok.
Az első nagy különbség amit azonnal kiszúrtam, azok a buszok. Magasabbak, és kb olyan állapotúak, mint az otthoni öregebb buszok, de nagyon jól néznek ki, mert mindegyik különböző mintájú, és mindenféle színűek! Először azt hittem, hogy iskolabuszok, de aztán ahogy egyre többel találkoztunk a városban, rájöttem hogy mégsem.:D Nagyon tetszenek, aranyosak.:D
Ilyenekkel szívesebben járnék iskolába odahaza. (Itt autóval visznek minket.:) )

Rendszámok.
Erről csak annyi lenne a fontos, hogy ugyanolyan, mint a magyar.:D 3 betű, aztán 3 szám. Annyi, hogy a legtöbb rendszám piros, és a tetejére van írva, hogy Paraguay.:D
Nekem ez is elég hihetetlen.. Hogy pont ebben az országban tapasztalom ezt.:)

Víz.
Mikor zuhanyozok, akkor is érzem. Mikor iszok, akkor is érzem. Esküszöm, hogy itt még a víznek is más illata, és íze van, mint otthon. (Miközben elvileg szagtalan és íztelen folyadék.. Én mindig is mondtam, hogy víz-íze van.:D És az itteninek tényleg más.:) )

Bevásárlókocsik.
Amikor a mamámmal elmentünk a szupermarketbe főleg én toltam a kocsit. Egy kicsit megszenvedtem vele, mert itt csak az első két kerék fordul, a hátsó kettő rögzítve van.:D Egészen más a dinamikája.. Vicces látvány lehetett, hogy még azt a szerencsétlen bevásárlókocsit se tudtam rendesen tolni..:D

Fák.
A legtöbb utcában, ahol 4 sáv van, nincs választó-vonal a földön sehol. Az út közepén, ahol a két-két sávot kellene elválasztani, két járdaszegély között föld és fű van, abból pedig fák nyújtózkodnak az ég felé. Beszéltem erről Juannal (az apukámmal) egyik reggel, hogy nekem ez is fura, mert nálunk (általában) maximum az út két oldalán nőnek fák. Aztán mondta, hogy az itteniek nagyon szeretik a fákat, főleg emiatt a meleg idő miatt.:)
Ez a mondat nagyon tetszett. „We love trees!” :)

Testvériség.
Iparkodok hozzászokni, hogy ez az új családom, maminak, papinak hívni a szüleimet, és testvéreknek a tesóimat. Írásban már mennek ezek a dolgok, meg ha a suliban beszélünk, akkor azt mondom, hogy „az anyukám, apukám”, de még nem szólítottam őket így. A testvéreimmel körülbelül ugyanígy vagyok. Kivéve Zara-val.
Amikor az első iskolanapon a csapatommal voltam (oh igen, sárgák-zöldek-kékek általában külön, és Zara, Daniel sárga, mi meg Stefanoval zöldek), egyszer odajött Zara. Pont a kékek játszottak a sárgák ellen, szóval ez nekünk nem oszt, nem szoroz. Tapsoltam mikor a sárgák lőttek gólt, hiszen mégiscsak a tesóim tartoznak a csapatba. (Nagyon sajnálom, de nem tudom a nevüket :( ) egy osztálytársammal és egy sráccal voltam (akivel egyik délután fociztam) és rögtön mondták, hogy nem tapsolunk a sárgáknak, mert zöldek vagyunk, nézzem a pólómat stb stb.:D Zara-nak is mondtak, hogy ne tapsoljon, én meg mondtam, hogy márpedig igenis, mert a testvérem. :D Mondták neki, hogy menjen a csapatához szurkolni, meg hogy mi lettünk az elsők, ők meg csak harmadikok.. ezután Zara lehajtott fejjel ott akart hagyni minket (de ebből semmi sem volt komoly, mindenki bír mindenkit), én meg visszahúztam és megöleltem.:))
Tehát ez volt az első, amikor a jelenlétében szólítottam valakit a családtagomnak, ráadásul ki is álltam mellette, mert hozzám tartozik. :)

Tessék, itt van néhány kép a 2. napról.

Rodrigo, mielőtt bennragadtunk volna..:D

Azt hiszem ennyi kimaradásom lett volna az első két nappal kapcsolatosan.:)

Sok puszi mindenkinek,
Dorka

School of Tomorrow (2. nap)

18/09/2014

12 órát aludtam az este, úgyhogy nem volt vészes 6-kor felkelni.:DD Egy kicsit izgultam, mert mégis első nap a suliban. Mindenki a csapatpólóba ment. Ez volt a verseny 2. napja.:)
Tegnap azt hittem, hogy sok emberrel találkoztam. De tévedtem.:D Először Analia-val találkoztam, ha jól emlékszek. Aztán ő, és egy tanár kíséretében szinte minden osztálytermet bejártunk, bemutatkoztam spanyolul, majd mindenki elmondta nevét. Az hagyján, hogy nem tudtam megjegyezni belőle szinte egyet sem, de volt amelyiket ki se tudtam ejteni.:D De nagyon élveztem.
Főleg a kisebb évesekhez mentünk be, mivel a 10., 11. évfolyam az udvaron volt.
Nem tudták, hogy meg lesz-e tartva a mai verseny, mivel még órákig esett az eső. De aztán elállt és ki is sütött a Nap.:)
A csapatversenyekhez és a szurkoláshoz arc- és kézfestés is dukál. Kaptam az arcom egyik oldalára szívet, a másikra pedig csíkokat, a szemem köré pedig egy kört.:D Egy kitömött kört.xd
Egy életre megtanultam, hogy a „verde” spanyolul zöldet jelent.:D Bár végül „green”-t kaptam a karomra.:D

A versenyek közül az alsó osztályos fiúkat emelném ki. Fociztak, de nem akármilyen színvonalon. Ilyen cseleket, bukfenceket, eséseket, összejátszásokat nem sűrűn látni odahaza.:o :))
Az osztályban van egy másik cserediák is, Anna. Ő Olaszországból jött, még augusztusban. Már rendesen beilleszkedett, a spanyolt már tökéletesen érti (legalábbis ahogy kivettem), mondjuk főleg azért, mert nagyon hasonlít az olaszhoz.:D Hát így viszont könnyű..:DD
Az egész osztály nagyon aranyos, mindenki barátságos és segítőkész.:)) Nagyon bírom őket.:) Viccesek, bolondok és nagyon jó fejek.:DD
Még nem tudom mindenkinek a nevét, de nagyon-nagyon igyekszem. A spanyolt is minél hamarabb szeretném megtanulni, hogy megértsem legalább azt, amit nekem szeretnének mondani..:DD
Néhány osztálytársammal, Anna-val meg Analia-val dobáltunk egy kicsit kosárra.:) Hihetetlen, hogy az ember mennyit felejt 4 hónap alatt..xd
Ezután Stefano segített lerendezni az ebédet. Örök hála.:D Nagyon finom volt. Bár vonakodva fogtam hozzá, mert eleinte azt hittem, hogy valamilyen süti, tejes cuccal leöntve, és rendesen megijedtem, amikor mellétették a rizst.xdd De kiderült, hogy csak valami isteni sonkás (vagy nem tudom milyen hús volt benne) kaja. Tényleg nagyon finom volt.:))

Nagyon sok alsós lány jött oda, ölelgettek, nagyon édesek voltak.:) Bár néha elég mulatságosnak találtam, mikor megölelt valaki aztán megkérdezte, hogy „amúgy hogy is hívnak?”..:D
Mondták egy páran, hogy szép vagyok, meg egy-két srác, hogy tetszik nekik a szemem.. úgyhogy ha ez így fog továbbra is haladni, akkor még az önbizalmam is meg fog nőni a végére. :D

Egyszer felmentem a termünkbe egyedül, mert el akartam tenni a vizemet. Tudni kell, hogy az ajtóban nem jó a kilincs (gyakorlatilag egy van benne, az is kivehető), azt pedig Analia hordja magával.:D Úgyhogy vagy ő nyitja az ajtót, vagy késsel, vagy be se zárják. Mikor én mentem épp akkor jött ki egy lány, úgyhogy nyitva hagyta. Aztán bejött a terembe Rodrigo (8-9 éves lehet).:D
Addig szórakozott, amíg be nem csapódott utána az ajtó..:DD Úgyhogy bennragadtunk a teremben.:D Már régen nevettem ennyire a szerencsétlenségemen/szerencsétlenségünkön.:D De amúgy sem volt semmi gáz, mert a folyosó erkélyszerű, tehát lelátni az udvarra és fordítva. Nagyjából 5 perc múlva jött is egy tanár és kiszabadított minket.:D

A csapatom szerette volna, ha beszállok a kézilabdába, de mivel sosem játszottam még, csak nézője voltam, így azt mondtam, hogy inkább nem. :D
Helyette a suli elülső pályáján fociztam néhány fiatalabb fiúval (meg nem tudom kivel, mert elfelejtettem a nevét..xd ), élveztem, mert már régen játszottam, meg mindenki tényleg nagyon aranyos. :))

Nem sokkal ezután jött értünk Gladys, úgyhogy mentünk haza.
Az öcséim azóta is azzal a madárral játszanak, amit tegnap kaptak tőlem.:D Ilyen kerámiamadár, amibe ha vizet töltünk és belefújunk, csiripelő hangot ad.. Teljesen abban a hitben voltam, hogy a családom madarakat tart.:D Aztán megkérdeztem Zarától, hogy mi ez a hang, és ő mondta: csak az ajándék, amit te hoztál.:D :))
Nagyon örülök, hogy ennyire tetszett nekik.:)

Elvileg holnap én is fogok focizni, meg talán röplabdázni is.:)) Ennyi lettem volna mára.:)

Sok puszi nektek Paraguayból, legyetek jók,
Dorka

Utazás és érkezés (0. és 1. nap)

16-17/09/2014

Hajnalban keltünk, hogy időben érjünk ki a budapesti reptérre.
Édesapámat Füzesabonyban vettük fel. Miután üdvözölt átnyújtott egy szőrös kis apróságot.. Egy plüss bagolyfiókát! Nagyon aranyos volt a nagy gülü szemeivel és apró termetével. Apa azt mondta, hogy ez lesz a kabalám az útra. Ő fog rám vigyázni. Hihetetlenül örültem neki! :))
2 órát rászámoltunk, hogy minden rendben legyen, aztán az időnk bősége miatt, még fagyizni is el tudtunk menni.. Még utoljára.
A magyarországi reptéren minden simán ment. Mondjuk még volt 1 órám a gép indulásáig, de mivel első utam repülővel, úgy döntöttem, hogy nem megyek sehova, hanem leülök a kapunál. Bár még most egyáltalán nincs sok kitűzőm, de itt máris elhagytam egyet. Egy néni vette észre a földön. Nem tudom mi lesz, ha az egész blézerem tele lesz velük.:D
Már nagyon vártam, hogy repülhessek. Gyerekkori álmom volt, hogy egyszer nekem is módom legyen rá (igaz, hogy nem repülőgéppel képzeltem, de így is óriási élmény volt).
Vannak olyan emberek, akik félnek a repüléstől. Én viszont már alig vártam, hogy a gép lendületet vegyen és felemelkedjen. Hát ezt a lendületet álmomban se képzeltem volna.:D A sebességünk másodpercek alatt nőtt óriásira (bár gondolom ezt már sokan- akár többször is- átélték, én mégis nagyon élveztem az egészet). Majd végre repültünk. Hihetetlen, ahogy egyre zsugorodtak a földiek, a látóhatár pedig egyre szélesedett. Már én is elmondhatom magamról, hogy voltam már a felhők fölött (több mint) 3 méterrel. Haha.
Rájöttem, hogy nagyon szeretem a felhőket.:D Csodálatosak. Másfél órát el tudtam tölteni csak azzal, hogy a őket figyeltem. Mikor már egy szinten van az ember a felhőkkel, akkor az olyan érzés, mintha egy egészen más világban lenne.. beindítja az ember fantáziáját.;)
Egy szakaszon nem voltak fellegek a közelünkben. Ekkor szembesültem vele, hogy hol is vagyok.. A városok már alig látszottak már ebből a magasságból, a horizont pedig iszonyatosan messzire terült el. A távolban nem hegyek, nem dombok, nem föld.. az ég a fellegekkel találkozott a távolban. Hogy tudok ennyit írni, csak a felhőkről?:D Magam sem értem. Haha.
De a lényeg a lényeg: a világ óriási. Sokkal gigantikusabb, mint azt valaha képzelni mertem volna. És ez még csak az első repülőutam, ami csupán 2 óra volt..:D
A repülőn egy idősebb bácsi ült mellettem (és a legnagyobb megnyugvásomra magyar volt). Váltottunk egy-két szót, de ő fáradt volt és inkább olvasott, én pedig el voltam foglalva a csodálatos felhőimmel.:D
Már amikor Anglia felett repültünk, észrevettem egy ismerős előttem ülő utast. Csak oldalról láttam az arcát, de annak is csak a harmadát körülbelül, de nagyon megörültem neki, mert nagyon hasonlított egy magyar cserediák-társamra. Gondolkodtam is, hogy igen, nem csak én voltam olyan, aki később indult.. De aztán sajnálatos módon rá kellett jönnöm, hogy nem cserediák volt, nem is velem korú.. sőt.. nem is fiú volt.. :S :D
Mikor leszálltunk és felszálltam a többi utassal a buszra, azt sem tudtam, hogy hova megyek, vagy hogy ezek után mit is kell csinálnom.. Keressem a terminált, keressem a kaput. Rendben.
Szerencsére mellém ért a bácsi, akivel a gépen találkoztam. Néhány barátjával volt, a terminálokhoz mentek, úgyhogy szárnyaik alá vettek, és miután részvétüket nyilvánították a rám váró 5 óra várakozás miatt, sikeresen elindítottak az 5-ös terminálhoz menő busszal.:) Ezer hála! Örültem neki, hogy magyarokkal találkoztam össze.. valószínűleg ekkor utoljára.
A terminálba belépve szembesülnöm kellett azzal, hogy ez a terminál egyedül 5x akkora mint a budapesti. De gyorsan odataláltam a biztonságiakhoz.
Mászkáltam egy kicsit, be akartam ülni valahova, de rengetegen voltak. Benéztem néhány boltba, de horribilis összegek vannak, bőrönddel meg nem volt kedvem feleslegesen kutyagolni, úgyhogy ülőhelyet kerestem és leültem. Wifi is volt, csak éppen a facebookot nem lehetett megnyitni, mert az adataimra nézve nem biztonságos. De nem volt semmi baj, mert így végülis el tudtam kezdeni a blog első bejegyzését. (Ezért is írtam ennyit a repülésről, meg az ilyen apróbb dolgokról, mert eddig ezek a legnagyobb élményeim.)
Miután meghiúsult az internet-csatlakozásra való kísérletem, utána vettem elő a gépet. Amellé tettük még otthon azt a néhány búcsúlevelet, amit még otthon kaptam a barátaimtól.:’) Úgyhogy első dolgom az volt, hogy mindet egyesével, szépen lassan végigolvastam. Ahogy viszont szétnyitottam a gépet, egy újabbat találtam.. Fa: Anya, Apa, Bogi és Peti. Nagyon meghatódtam.:’) Elmondhatatlanul jól esett ez a levél itt, Londonban, az 5-ös terminál zajos, sürgő-forgó közepén. Egy kicsit elveszettnek érzem magam, mert nem köt semmi. Van egy kistáskám, egy bőröndöm, egy blézerem, de ennyi. Viszont mégis tudom, hogy nem vagyok egyedül és tartozom valahova. A blézer eszembe juttatja, hogy a cserediákok közé tartozom, Asunciónban már nagyon vár a fogadócsaládom, és hogy már hányan élték át ugyanezt, mint én. A levelek pedig emlékeztetnek rá, hogy vannak, akik féltenek, szeretnek és hazavárnak. Ezek a dolgok pedig hatalmas megnyugvást adnak. Meg különben sem vagyok egyedül.. velem van a baglyom.:D
/London, terminal 5/

Hihetetlen, hogy milyen gyorsan meg tudnak változni a dolgok. Mentem egy kört, kerestem magamnak valami enni- vagy innivalót. Vettem zöld Coca Colát, még sosem láttam ilyet. Valamilyen növények voltak benne. A különbség annyi volt, hogy nem volt benne olyan halálsok a koffein, és finomabb volt, mint az otthoniak. (De lehet, hogy csak a hely és a körülmények miatt éreztem annak.)
Miután megszenvedtem a fizető automatával visszamentem a váróba. Úgy döntöttem, hogy jobb lesz ott nekem..:D Még mindig volt 2 és fél órám.
Nagyjából fél óra múlva pont velem szemben leült egy huszonéves fiatalember. (Haha. A fiú már nem jó szó rá, a férfi meg talán még nem annyira.)
Ő is egyedül volt és rettenetesen unatkoztunk. Egy gitártok és egy kistáska volt nála. Ez volt minden holmija. Halkan játszott egy keveset, én is valami elfoglaltságot kerestem a táskámban.. de nem találtam. Olvasni meg fáradt voltam.
Egy idő után már egymást figyeltük, hiszen nem volt jobb dolgunk. Körülbelül 1 órán keresztül ültünk így, nekem pedig többször is megfordult a fejemben, hogy megszólítsam. De aztán meggondoltam magam, hiszen milyen dolog lenne már.. idősebb is, meg ő a fiú, úgyhogy ha nem szólal meg, akkor nem beszélünk.:D És pontosan akkor, amikor ennek a gondolatmenetnek a végére értem, akkor kérdezte meg, hogy melyik géppel megyek. Az angoltudásom elég gyenge volt, pláne az övéhez képest, mivel ő Ausztráliából származik. Különben zenész, tanítja is, most pedig itt töltött néhány napot Európában. Végre volt valakivel beszélgetni.:D Ennek mindketten örültünk, és ráadásul valamennyit még Magyarországról is tudott. Megmutattam neki a „Most múlik pontosan”-t, mivel ez volt a legszebb magyar szám, ami a telefonomon volt. Utána kétszer is megköszönte, hogy meghallgathatta. Nagyon tetszett neki.:)
Körülbelül egy időpontban indultak a gépeink, úgyhogy elszórakoztattuk egymást a maradék időben. Már csak 5 perc maradt, amikor váratlan kérdéssel állt elő: tudnék-e neki énekelni egy magyar népdalt?
Itt és most?! Egy kicsit paráztam, meg mégiscsak idegen, meg nem is ismerem.. Meg a váróban rengeteg ember.. De aztán gondolkodtam. Ha halkan éneklek neki egyet, abba senki sem fog belehalni, meg amúgy sem ismer errefelé engem senki. Sőt, valószínűleg őt is most fogom utoljára látni, úgyhogy (bár remegve), de énekeltem neki.
Huuh. De legalább tetszett neki. Aztán elindultunk megnézni, hogy kinek-melyik kapuhoz kell mennie. Mit ad Isten, pont szomszédos kapuktól indultak a gépeink. Így visszagondolva, hatalmas mázli volt, hogy nem egyedül kellett mennem. Azt sem tudtam, hogy hol vagyok, metrózunk kellett stb.. Így pont jól jött ki.:)
Amikor elértünk arra a pontra, hogy ő balra, én jobbra, megálltunk. Körülbelül 5x köszöntünk már el, 2x fogtunk kezet, búcsút mondtunk 3 nyelven, de egyikünk sem tett egy lépést sem.
Aztán bemondták Nick gépének az indulását, úgyhogy mennie kellett. Megöleltük egymást, aztán ment ki-ki a maga dolgára.
Érdekes találkozás volt.
/British Airways, úton Sao Paulo felé/

Az egész utazásom leghosszabb repülése következett: 11 órába tellett, amíg átértünk Londonból Sao Paulóba. Mondjuk a nagyobb részét végig aludtam, a borzalmas kaják ellenére sem hánytam és kibírtam gép, könyvek vagy bármi saját cucc nélkül. A baglyot fogtam a kezemben és ennyi volt.:)
Sötétben szálltunk fel, és sötétben is landoltunk, úgyhogy az óceánból például semmit sem láttam. De London hihetetlen volt ilyenkor, abból a magasságból. Egy rendesen kivilágított autópálya-szakasz teljesen olyan volt, mintha egy aranyló lávafolyam szelné ketté a poklot. Nem tudom, miért pont ez jutott róla eszembe.:D
Az egyik kedvenc részem akkor volt, amikor alattunk mindenfelé felhők terültek el, amiket megvilágított a Hold. Csodálatos volt. Mintha az ég és az űr közé szorultunk volna.
A másik pedig az volt, amikor hiába kerestem Sao Paulót odalenn, de nem találtam.. csak később jöttem rá, hogy azért nem, mert felhők takarják el. Azokat pedig egy idő múltán narancsra festette a város fénye. Nagyon élveztem, ahogy átrepültünk ezen a narancssárga felhőhatáron.:))
Sao Paulo repterének nincs akkora területe, mint a londoniénak, de annál bonyolultabb és hosszadalmasabb eligazodni benne.
Végül egy kis segítséggel (mint igazából mindig) odataláltam a repülőgépem kapujához. Ekkorra már annyira fáradt voltam, hogy a felszállásról le is maradtam, mert mire odaértünk volna, elaludtam. Pedig az a legjobb része az egésznek.
Mikor végre megláttam Asunciót, tátva maradt a szám. Óriási város. Mondjuk aztán kiderült, hogy nem az egész Asunción, hanem a környező településekkel összefolytak a határaik.
A csomagfelvétel előtt megállítottak. Papírokat kellett kitöltenem, visszaküldtek. Majd odajött egy bácsi és elkezdett intézkedni, utána hipp-hopp megvolt minden.:) Volt ott még egy férfi, aki segített, szerintem Luis volt az, de nem emlékszek a nevére.
Odakinn már várt Juan és Gladys, az új szüleim. Nagyon aranyos névtáblákat csináltak. Szuperek voltak.

A kocsiban már nagyjából megnyugodtam, de valahogy még mindig nem hittem el, hogy hol vagyok. Vagy pedig nagyon gyorsan elfogadtam? Nem is tudom.:D Természetesnek tűnik ez az egész, de fogalmam sincs, hogy miért.
Az utcák úgy vannak kialakítva, hogy a nagytöbbség vagy 2 sávos egyirányú, vagy ha kétirányú akkor 4 sávos.:D Van egy kis káosz, de ez hozzátartozik az emberek mindennapi életéhez, senki sem ideges, naponta egy emberre legalább rá kell dudálni, hogy ne aludjon el a lámpánál stb.:D Elég türelmesek különben.
A ház felújítás alatt van, de így is nagyon szép. A húgommal, Zara-val fogok aludni.:)
Miután Gladys-szel (a mamámmal) és Mirta-val (a bejárónővel) megebédeltünk, elmentünk a mamámmal a szupermarketbe, hogy megvegyük a hiányzó dolgaimat. Mint például a sampon stb..:)
Utána rögtön elmentünk a suliba a tesóimért. Azért nem jöttek ki a reptérre értem, mert éppen verseny van az iskolában. (Évente rendezik ilyenkor.)
A diákokat 3 csapatra bontják (egyébként itt vannak osztályok 1.-től 11.-ig), és a nagyjából egykorúak játszanak egymás ellen, külön fiúk-lányok. Kosárlabda (ha jól tudom), röplabda, foci és kézilabda.
Sárga, kék és zöld. Mindenkinek egyenpóló. Irtószuper.
A húgom, nem sokkal azután, hogy találkoztunk, eltűnt.. és egy zöld pólóval tért vissza.:)) Nagyon örültem neki, ez nagyon aranyos volt tőle!:) Rögtön felvettem, és büszkén feszítettem benne.xd Haha.
A sárga csapat volt a Griffendél, a kék a Hollóhát, mi pedig Mardekárosok voltunk.:)
Találkoztam jónéhány emberrel, de 25 óra utazás-várakozás után ez lehetetlen feladatnak bizonyult. Azt tudtam nagyjából, hogy ki lesz az osztálytársam.:D

Mikor hazaértem, akkor adtam oda a családnak az ajándékokat. A húgomnak életfás nyakláncot adtam, rögtön fel is vette, tetszett neki.:)) Mondjuk mindenki örült neki, pláne a mézeskalácsoknak.:D Mondtam hogy ehető, úgyhogy megkóstolták.. A magyar népi mintásakat meg akarták hagyni, de nem sikerült.:DD Teljesen megértem, én is ugyanezt tettem volna.:D

Délután 6-kor nekiálltam a blogírásnak, de annyira fáradt voltam, hogy körülbelül ülve elaludtam, úgyhogy úgy döntöttem, hogy megfürdök és fekszek is.

Elég hosszadalmasra sikeredett.:D Hát ez lenne az első napom.

Sok puszi nektek Asunciónból,
Dorka

Ui.: Erről a 2 napról nem készültek képek..:S