Lecke tájékozódásból, bonbonkészítésből, barátságról és önismeretről (+KÉPEK)

Kedves Mindenki!

Már eggyel kevesebb, mint 60 napom van hátra a csereévemből. Már most is meg-megállok a mondatok között, sorra peregnek le előttem a 8 hónap emlékei, és már meg sem próbálom felfogni, hogy milyen gyorsan eltelt, mert úgysem lehet. De igazából mindegyik eltelt évvel ez a helyzet, mert pillanatok alatt át tudjuk gondolni őket. Mindenki azt gondolná, hogy a cserediákév telik el a leggyorsabban. Annak érezzük, természetesen, de igazából ez az egyik leghosszabb is. Csak vissza kell nézni azt a rengeteg képet, bele-beleolvasni a blogbejegyzésekbe vagy a naplókba, vissza kell idézni azt a rengeteg emléket.. és eltelnek órák. Azért ez a talán leghosszabb évünk, mert igyekszünk megnyújtani a perceket, minél többet kihozni a pillanatokból. A leghosszabb és a legrövidebb. A legrövidebb, mert imádjuk az egészet. Mint ahogy a legtöbb embernek pillanatok alatt eltelik a hétvége, de mondjuk a hétfő-kedd egy örökkévalóság. Pedig mind a kettő 48 óra.
Az elmúlt napokban-hetekben megtanultam 4 elég fontos leckét, amit azért is szeretnék veletek megosztani, mert ti is bőven tanulhattok belőle. "Az okos a más, a hülye (csak) a saját kárán tanul."- legyetek okosak.:D


1. LECKE- Tájékozódás, eltévedés elkerülése

Ennek főleg a leendő cserediákok vehetik majd hasznát, de bárkinek hasznos lehet, aki a számára ismeretlen városban van egy olyan barátjával, aki nem kimondottan ismeri a terepet.

Feladat: a bevásárlóközpontból eljutni a szupermarketig, ahol mami vár kocsival

A legelső, és legfontosabb, hogy mindenképpen kérdezd meg a barátodat/barátnődet, hogy biztosan tudja-e, hogy merre kell menni. De biztosan-biztosan. Megjegyzés: ha a bevásárlóközpontból kiérve majdnem az egész épületet megkerülitek, akkor az azt jelenti, hogy egyáltalán nem biztos benne.

Ha a barátod megtorpan az utcán, és azt mondja, hogy másik irány, eddig rossz felé jöttetek, megint próbálj meg meggyőződni arról, hogy tényleg, komolyan, teljes mértékben biztos-e abban, hogy melyik a jó irány.

Amikor a barátod felhívja a mamáját, és megkérdezi, hogy akkor mégis mikor- merre- és mennyit, akkor egyáltalán nem árt, ha neked is elmondja, és a biztonság kedvéért te is átgondolod a dolgokat. Pláne, ha eddig sem győzött meg arról, hogy legalább fogalma van az útirányról.

Mikor néhány újabb sarok után leültök megnézni a Google-térképen, hogy mégis merre, ne hagyd, hogy csak ő nézze meg. Inkább kérdezz utána 5x, hogy melyik utca melyik, hogy mégis merre, és azonosítsátok az utcaneveket, nehogy aztán észak helyett dél felé menjetek..

Ha a barátod egyedül nézte meg a térképet, és még így is idegeskedik, hogy jó irányba mentek-e, de a telefonja pedig lemerült, mindenképpen kérjetek útbaigazítást a legelső rendőrtől vagy nénitől, akivel szembetalálkoztok. Ezek után már biztosan odataláltok. Ha útközben elbizonytalanodtok, ezt az utolsó lépést kell ismételni.

De talán az lenne a legjobb, ha már ez elején neked is elmagyarázná, hogy melyik szupermarket, mert megeshet, hogy ismered.. Vagy ha meggyőződtél arról, hogy a barátod nagyon nem tudja merre, akkor már az elején visszamentek a bevásárlóközpontba és megkérdeztek valakit. Elkerülve másfél órás plusz bóklászást.:) Oh, és merülőfélben levő telefonnal nem indulunk el otthonról.:D

És sose felejtsd el, hogy nem mindenki van elveszve, aki eltévedt. Amíg tudod, hogy honnan indultál, és hova tartasz, addig könnyen tudsz segítséget kérni, vagy visszamenni és újrakezdeni.


2. LECKE- Bonbonkészítés

Arra az esetre, ha mondjuk Anyák napja alkalmából vacsorát szervez az osztály, és ajándékba csináltok úgy 300 bonbont.

Feladat: adott 4 kg elég kemény csoki, nagy táblákban- darabold fel

Sajtreszelővel kényelmes csinálni, de sokáig tart. Műanyaggal viszont ne is próbáld, mert megbolondulsz a végére.

vagy

Szükséged lesz egy vágódeszkára. Állítsd élére a táblát, és késsel szépen elkezdheted lehámozni. Egész gyorsan lehet vele haladni.

vagy

A táblákat kockákra vágod-töröd, és utána almahámozás technikával dolgozol, amíg el nem fogy a csoki a kezedből. Tipp: ha így dolgozol, gyorsan csináld, ha csak nem akarod hogy a csoki beleolvadjon a kezedbe. (Mivel itt ugyebár kocka van a kezedben, nem egy egész tábla.)

vagy

Megintcsak kockákra darabolod a táblát, majd a kést ferdén tartva kis darabokat vágsz le belőle. Mivel a csoki meglehetősen kemény, így a másik kezeddel rásegítesz, a tenyereddel lefelé nyomva a kés élét (ahol túllóg a csokin). Bár ezt én annyira nem kedveltem, nem volt elég kemény a tenyerem hozzá.

vagy

Kockáira választod szét a táblát, beleteszed egy tutira tiszta nejlonzacskóba, ezt ráteszed egy vágódeszkát, majd előveszed a fa kalapács-szerű izét (tudod, pont olyat, mint amivel Paraguayban a jeget szokták összetörni) és elkezded püfölni, amíg egyre kisebb elemeire nem esik szét. Ha többen dolgoztok nem ajánlott, mert elég zajt csap és megbolondítod a többieket.

És ez a rész kész is volna.

Feladat: megfőzni a csokit és formába önteni

Ezt mindenki tudja, de azért elmesélem, hogy mi forró vízbe (mármint vízbe, ami tényleg éppen forr) beletettük azt a fémtálat, amibe a csoki reszelék volt, és így kavargattuk.
Megjegyzés: öntsünk hozzá egy kis tejet, hogy biztosan elég legyen 300 darabra

 A formába öntés sem nagy ördöngősség, viszont ha többen vagytok és nem akarod egy életre megutálni, akkor osszátok be, hogy mikor melyikőtök csinálja.:D A legjobb része, hogy kettesével lehet dolgozni, tehát kell egy másik valaki, aki a mellépöttyent masszát letakarítja. (😍)

Ezzel a feladattal is megvolnánk. Ezek után hűtőbe tesszük a bonbonokat és megvárjuk, amíg megkeményednek. Majd folytatjuk az utolsó feladattal.

Feladat: becsomagolni a bonbonokat

Szükséged lesz legalább 6-7 A4-es fóliára. Ajánlott először tesztelni, hogy nagyjából mekkora fóliadarabbal tudunk befedni egy darabot, mielőtt túl kicsire vagdosnánk fel az egészet.
A csomagolásra pedig rá kell érezni, van egy technikája, nem nagy ügy, de ha mechanikusan tudod csinálni, sokkal hamarabb végzel vele.

Készen is volnánk azzal a rengeteg bonbonnal. Megjegyzés: NE délután kezdjük el, hacsak nem akarunk hajnali háromnegyed kettőkor végezni vele.



A harmadik és a negyedik lecke más tészta. Nincs feladat, és nincsenek utasítások. De talán nagyobb hasznotokra is lesz.
Tegnap volt a vacsora, amit Anyák napja alkalmából szervezett az osztályunk. A szalon kibérelésétől kezdve, a zenén keresztül mindent. Nem elfogultságból, de tényleg minden nagyszerű volt. Elegáns, a díszlet gyönyörű, a vacsora finom, a zene pedig tökéletes. Mikor pedig a táncra került a sor, először igazi rock'n'roll-t, játszottak az idősebbek nagy örömére, majd az élőzenekar után a dj a mi korosztályunk zenéit játszotta, úgyhogy mindenki bőven kitáncolhatta magát. Az osztálybeli fiúkról pedig még egy szót sem szóltam. Pantomimeseknek voltak beöltözve, így pincérkedtek. Az ötlet szerintem hatalmas, és nagyon viccesek voltak.:D
Éjfél után pedig egy akkor összeeszkábált gyertyát vittek oda Yerutinak (a húgomnak) fagyiba állítva, miközben mindenki a "Boldog Szülinapot"-t énekelte. Azt az arckifejezést látni kellett volna.:D De nagyon aranyos volt.:)
Így visszagondolva már nem is értem annyira, hogy mi történt, de valószínűleg az dobott a dolgokon, hogy fáradt voltam, mivel előző nap is háromnegyed 2-kor feküdtünk, és fél 8-kor már keltem..
Kis dolgok így szépen lassan összeadódtak, miközben táncoltunk. Tényleg nem nagy dolgok, csak néha még mindig nem találtam a helyemet, vagy láthatatlannak éreztem magamat, vagy hasonló. És amikor fáradt vagyok, akkor érzékenyebb is.. Már ezelőtt is voltak néha ilyen hullámvölgyeim nem egyszer, de aztán vettem egy nagy levegőt és összeszedtem magamat. De ilyenkor mintha ezek is, minden így visszajönne, és pluszban nyomná a lelkemet.. Az volt az utolsó csepp, amikor már mindennek a végén kifelé pakolásztuk a cuccokat, és direkt odamentem, hogy a következő dobozt nekem adják, hogy tudjak segíteni, de ehelyett csak elmentek mellettem, útban voltam meg minden elképzelhető variáció. Még ezelőtt a mosolygást is abbahagytam, hogy lássák, hogy valami nincs rendben, de ezt sem vették észre. Tényleg mint aki láthatatlan. Rendben, nem meséltem el részletesen, hogy miken gondolkoztam, de rengeteg mindent megjegyzek.. Csak arra szeretnék rámutatni, hogy nem "ennyiért" borultam ki. Mert igen, utána muszáj volt a mosdóba mennem, hogy lenyugodjak. Próbáltam összeszedni magamat, mondogatni, hogy "Semmi baj" és "Nem fontos", meg tudom, hogy egyébként meg eszükben sincs levegőnek nézni, de egyszerűen fájt. Fájt, mert úgy éreztem, hogy mindent megpróbáltam, de még az is hiába. Fájt, hogy megbántanak és még csak észre sem veszik, hogy rosszul esik.. Fájt az egyedüllét, miközben igyekszek közel lenni hozzájuk.. Fájt, hogy fel sem tűnt, hogy már ennyi ideje nem voltam ott velük.. De tudtam, hogy a sírás -azon kívül, hogy könnyít a lelken-, nem old meg semmit. Így megmostam az arcomat, és elhatároztam, hogy kimegyek, de nem fogok úgy csinálni, mintha mi sem történt volna.
És tudjátok mit? Hihetetlen, hogy milyen gyorsan tudnak fordulni a dolgok. Amíg csak elviselem a dolgokat, addig csak gyűlik és gyűlik, de minden egyes ilyen mélypont után jön egy meredek emelkedő.
Amikor kimentem megálltam az ajtóban, a többiek onnan néhány méterre pakoltak, beszélgettek, én meg néztem, hogy mit lehetne csinálni. Jime oda is jött, és az öklét az arcomhoz nyomta, mint egy lassított felvételen. Na mondom, tényleg már csak az hiányzott az életemből.. Látta, hogy nem vettem a poént, és meg is kérdezte, hogy mi a baj. Rögtön. Természetesen automatikusan válaszoltam, hogy "semmi", majd letudtuk annyival, hogy álmos vagyok. Egy kicsit odébb állt Anna Vickyvel, Anna éppen utánam kérdezett, miután a nővérem rám mutatott. Mire ő csak elmosolyodott, annyit mondott, hogy "akkor jó" és mutatott egy szívet.:)
Ki kellett vinni néhány ládát, persze hogy ott termettem és segítettem cipelni. Odakinn átvették tőlünk a fiúk, majd kinn maradtunk. Ott voltam velük, így nem is értettem, hogy hova kéne mennem, mikor Mauri mondta, hogy menjek oda hozzájuk. "Hát de itt vagyok."- feleltem. "Akkor gyere még közelebb. Ide-ide."- válaszolta, majd 3 lépéssel mellé értem.
- Miért vagy ideges?- kérdezte.
- Nem vagyok ideges.
- Akkor miért vagy szomorú?- erre kicsikartam egy félmosolyt és a fejemet csóváltam- Akkor mi? Mi a problémád?- kérdezte újra.
- Mi a problémád??- kérdezte Rubén is. - Hiányoznak a magyar bulik?
- Mi..?
- Semmi-semmi.:D
- De mondd már, kérleek!..
- Semmi, nagyon szeretünk.
- Látod?!- fordultam oda Maurihoz.- Mindig ezt csináljátok! Ha nem értem és kérem, hogy mondjátok újra, akkor "semmi, nagyon szeretünk"..- majd újra Rubénhez fordultam.
- Azt kérdeztem, hogy hiányoznak-e a magyar bulik.- felelte vigyorogva. Aztán váltottunk néhány szót erről a témáról.
- De miért vagy szomorú..?- tette fel a kérdés Mauricio újra. Ránéztem és arra gondoltam, hogy mennyire ironikus is ez, hiszen néhány perccel ezelőtt még pontosan ezt gondoltam, hogy nem vennék észre, és egy semmivel ugyanúgy le tudom zárni, mint Jimenával.
- Hosszú..
- Mondd el. Van időnk.
- De nem fontos.
- De aggódok érted. Aggódunk érted.
- Igen, aggódunk.- csatlakozott Enzo is.
- Nézd meg milyen fehérré vált az arcom az aggódástól.- mutatott Mauri a pantomime miatt fehérre festett arcára. - Vagy nézd meg Enzot.. sőt, nézd meg Rubént! Látod milyen fehér az arca az aggodalomtól??.. Mondd el, hallgatlak.
- De tényleg hosszú, én pedig fáradt vagyok. Majd elmondom.
- Hallgatlak, van időnk.- ekkor közelebb hajolt, a kezeiből tölcsért formált és a fülével odafordult. -Hallgatlak.- ismételte. Ilyenkor az összes mondanivalón keresztül a kifogásokon át minden az ember eszébe jut. De ezúttal kilyukadtam oda, hogy "Héj, pont ez volt a problémád. Hogy nem veszik észre, nem érdeklik, nem tudják mi bajod. Ha nem mondod el, sosem fognak megoldódni, és az már nem az ő hibájuk. 'Néma gyereknek anyja sem érti a szavát.' "- éppen ideje volt változtatni a dolgokon.
- Gyere.- mosolyodtam el megadóan, majd egy kicsit odébb leültünk. Nem is tudtam, hogy hol kezdjem, annyi minden felgyülemlett bennem hirtelen. Rájöttem, hogy jobban járok, ha nem veszek el a történések között, hanem kezdem azzal, hogy mit érzek, és hogy az miért van. Így sokkal egyszerűbb volt, mint elejétől a végéig rázúdítani mindent.
Elmondtam neki többek között azt is, hogy bánt, amikor így, 8 hónap után még mindig vannak dolgok, amiket néha nem értek, visszakérdezek, és nem ismétlik meg, csak "szeretünk Dorka". Mire Mauri elmagyarázta, hogy ezzel mind-mind csak piszkálnak. Igazából mindannyian szeretnek. Azt mondta, hogy még van itt 2 hónapom, és azt nem tudja, hogy visszajövök-e, vagy találkozunk-e valaha újra, de azt tudja, hogy innentől már mindig barátok maradunk, és sosem fog/fognak elfelejteni..:') Nem tudtam mindent elmesélni, amit az elején szerettem volna, mert tényleg elég hosszú így az egész. De Mauri így is rengeteget segített, sőt.. most már minden rendben van. Mikor mennünk kellett, azt mondta, hogy majd folytassam később, amikor elhozzák hozzánk a cuccokat.
- Rendben van. Én mondtam, hogy hosszú.
- Én pedig meg fogom hallgatni.- válaszolt, majd elköszönt és elment.
Nem tudtunk beszélni később, mert mi még elvittük Annát is, meg Jimenáékat is haza, este meg az utam már csak az ágyba vezetett, ezért másnap írtam neki, és megköszöntem.
Mauricioról tudni kell, hogy egyébként rengeteget piszkál. Magyar szemmel rég azt mondaná rá mindenki, hogy milyen durva vagy bunkó. De tudjátok mit? Lehet, hogy így van. Lehet, hogy néha sokat, túl sokat piszkálódik, vagy túllép egyes határokat. De sosem azért, mert bántani akar. Az itteni emberek ilyenek. Állandóan piszkálódnak, viccelődnek egymással, és ők semmit nem is vesznek fel.. Nem gondoltam volna, hogy pont ő lesz az, akivel mindezt meg fogom beszélni. Viszont hihetetlenül örülök, hogy így alakult.
Tessék, itt van nektek barátság. Mert ez az. És szerencsés vagyok, hogy a barátomnak mondhatom mind Maurit, mind a többieket az osztályból és sokakat a suliból egyaránt. Még csak 8 hónapja ismernek (igen, ilyen esetben "csak") és az esetek nagyobb százalékában csak a piszkálódás megy, de mégis tudom, hogy a barátaim és számíthatok rájuk. Ezzel ellentétben vannak azok az emberek, akiket már évek óta ismersz, kiteszed értük a lelkedet, egy szavukba kerül és segítesz nekik, de ha neked lenne szükséged rájuk akkor nem érnek rá, és a hátad mögött tudnak beszélni rólad, de azért tényleg nagyon hiányzol nekik.👌 Hát úgy látom a barátságokról mindig lesz újat tanulni.

Ezen az önismeretes témán is sokat gondolkoztam. Talán ez az egyik legnehezebb.
Néhány napja kivettem a szemüvegemet a táskámból. Eddig szinte csak a suliban hordtam, de ott sem írunk minden órán a táblára. Viszont ezen a napon felvettem itthon, és így mentem be a mosdóba. "Szia! Rég láttalak."- köszönt vissza a lány a tükörből. Már jó ideje, hogy nem találkoztunk. Most így hirtelen azt hittem, hogy 8 hónapja már, de van az talán több is. Maximum a telefon elsötétített képernyőjén keresztül. "Nélküle szebb vagy"- beleég az ember elméjébe. És az emberek képesek abban a hitben élni, hogyha szebbek, akkor jobban/többen fogják szeretni őket. Valahogy így esett, hogy csak akkor használtam a szemüveget, amikor feltétlen szükségem volt rá.
Persze, nem valaki egészen másra bámultam a tükrön keresztül, hisz nem nagy változás, de mégis.. Ez is én vagyok. Egy olyan én, akit nem akartam látni hónapokon keresztül. Hogy juthat el az ember egyáltalán idáig? Pontosan nem is tudom, elég hosszú folyamat végeredménye, de talán nem is fontos részletezni, az előbb szóltam róla néhány szót. Egyszerűen ez lett a vége, hogy mindenkinek meg akartam felelni.
Viszont itt mindenkit csak másodsorban érdekelt, hogy hogy nézek ki. Ők meg akartak ismerni és azért szeretni, amilyen belül vagyok, aki vagyok. Van, amikor edzés, vagy tesi után rák vörös az arcom, a hajam össze van tapadva, én pedig legszívesebben zacskót húznék a fejemre, mire ők kinevetnek, piszkálódnak, de aztán megnyugtatnak, hogy rendben vagyok így is. Az embereknek fogalmuk sincs róla, hogy ilyen apróságok mennyit tudnak számítani. Rengeteget segítettek nekem.
Aznap ott álltam a tükör előtt és ezúttal nem határoztam el, hogy nem fog érdekelni, amit a többi ember gondol rólam. Hanem már nem tényleg nem érdekelt. Tényleg nem. "Te jól vagy így, ahogy vagy." És azóta is hordom.
Lehet, hogy így nem tűnik túl nagy dolognak, de nem csak arról van szó, hogy képes vagyok-e szemüveget viselve tükörbe nézni vagy sem. Hanem hogy képes vagyok-e elfogadni saját magamat.



Mikor a bonbonokat csomagoltuk beszélgettem egy kicsit Telma mamájával:
- És sokat tanultál ez idő alatt?- kérdezett a csereévemről.
- A nyelvből?..- kérdeztem, és már válaszra nyitottam a számat, mikor kijavított.
- Nem. Mindenről. A kultúráról, rólunk, a kapcsolatokról, az életről?- kérdezte mosolyogva.
- Igen. Arról nagyon sokat.:)


Puszilok mindenkit,

Dorka

Mikor egyik hétvégén ellátogattunk a vidéki rokonainkhoz.:)

Csak egy kis zápor, még az első családom házából.

 Random utcakép Asunciónban

Paraguari

Paraguari

 Paraguari

 Asunción

 Asunción

Lomitos sabores especiales: HÚNGARO
A közeli kajáldában kapható MAGYAR ízesítésű lomito (olyan mint a hamburger, csak nagyobb)

 Nem esik sokszor, de ha esik, akkor nagyon. Ilyenkor így néz ki az utcánk.

 Úton a vidéki rokonok felé

 Altos

 Altos

 Altos

Asunción

 Kidőlt a kerítés

Asunción

 Asunción

Asunción

 Az Anyák napja alkalmából szervezett vacsora

❤❤❤❤❤❤

Május- amikor végre érezni az őszt

Kedves Mindenki!

Örömmel tudatom veletek, hogy négy napja hideg van!:D Mármint tényleg hideg-hideg és nem csak az eső miatt. (Na jó, hívjuk inkább hűvösnek.) Hétfő reggel 13 fok volt és pulcsiban mentünk suliba, juhuu.*-* És még úgy is érezni lehetett, hogy hűvös van, hát egyszerűen imádom. Most is fázok egy kicsit, és nem győzöm elégszer mondani, hogy mennyire jó.:D Már rettenetesen hiányzott ez a fajta időjárás. Azért az egész éves nyárból is megárt a sok, higgyétek el nekem..

Nem tudom, hogy meséltem-e nektek az allergiámról.. De nem is fontos, az a lényeg, hogy valamire allergiás vagyok, mert van, hogy este amikor aludni megyek, vagy csak befekszek az ágyba, bevörösödik a szemem, meg náthás tünetek jelentkeznek, persze mindez anélkül hogy igazából beteg volnék.. Amit ezzel kapcsolatban mondani szerettem volna, az az, hogy néhány hónapig semmi ilyesmi nem volt, de most megint előjött, és még mindig fogalmam sincs, hogy mitől,  vagy hogy mit tudok kezdeni vele.. De néha éjszaka már annyira kiakadok tőle, hogy kínomban már csak hazakívánom magamat, ahol semmi efféle bajom nem volt. : | :P

Arra sem emlékszem, hogy mennyit írtam a barátságokról. Valószínűleg már megtettem, de most megteszem megint. Ezt sosem lehet elégszer kihangsúlyozni, vagy megemlíteni. Már a kiutazásom előtt tudtam, hogy a távolság és az idő szépen kiszelektálja a barátokat, és csak az igaziak fognak megmaradni. Ezt minden cserediák tudja. De tudni valamiről úgy, hogy mások mondták, vagy tudni valamiről azért, mert átélted, az egészen más. Azt hittem fel lehet készülni a meglepetésekre, de lehetetlen mindegyikre, hiszen pont ez a lényege. Hogy van, amelyekre egyáltalán nem számítasz.
Induljunk ki abból, hogy mindenki változik. És 1 év (vagy majdnem 1 év) alatt rengeteget változik az ember, akár elutazik egy másik országba, akár nem.
Egy kis szünet után beszélgettem egy barátommal, (vagy csak hírt hallottam róla? már nem is tudom) és kellett néhány perc amíg felfogtam, hogy mennyit változott.. nem feltétlenül a legjobb irányba.. Persze nem változott ő olyan rengeteget, nem fordult ki magából meg semmi ilyesmi, csak már én is más szemmel látom a dolgokat.
De bőven, jó bőven érnek kellemes meglepetések is. Az egyik barátommal például olyan szinten megerősödött a kapcsolatunk, hogy már nincs olyan téma, amiről nem beszéltünk volna. Tényleg mindent elmondhatok neki. Aztán vannak olyanok, akikkel előtte nem nagyon, vagy egyáltalán nem beszélgettem, de a nyárra már meg is van beszélve a találkozó.:D A többi magyar cserediákról nem is beszélve. Már rééééééges rééééégóta tervezem, hogy felkeresem néhányukat, és ez a napokban sikerült is. Egyáltalán nem volt rossz ötlet..^^ :)
A múlt hétvégén pedig meglátogattam Janice-t, a német barátnőmet. Paraguayi zászlót akartunk venni, és sikeresen meg is oldottuk a dolgot. Buszoztunk, lejártuk a lábunkat meg minden ilyesmi, és természetesen magammal vittem a gitáromat, és énekeltünk náluk néhány dalt. (Ez volt az egyik kedvenc részem, haha.:D)
A zászlóra való írással kicsit megszenvedtünk, mert túl vastag volt a toll, meg összefolyt stb stb, és ráadásul én írtam az övére először úgyhogy huu. Közel sem tudtam leírni mindazt, amit szerettem volna, így azzal zártam a soraimat, hogy "utálom ezt a tollat, úgyhogy írni fogok neked egy egész levelet".:D
Janice viszont finomabban tudta használni a tollat, meg mondtam neki, hogy olyan nagy betűkkel írjon, amilyennel csak gondolja (meg ő a fehérre írt, nem a kék részre, mint én), és neki ezért szebben sikeredett. Többek között azt is írta, hogy én vagyok a legjobb cserediák-barátnője.. Ezt muszáj volt újra és újra, lassan elolvasnom, mert talán az egész eddigi csereévem alatt ez volt a leghihetetlenebb dolog. Nem mintha sosem lettek volna, vagy nem lennének legjobb barátaim, de cserediákként úgy éreztem, hogy nem sikerült senkihez sem úgy igaz-igazán közel kerülnöm. Persze nekem sokan sokat jelentenek, jóópár ember van, akiket a nagyon jó barátaim között tartok számon, de az már másik kérdés, hogy ők hányadán állnak velem. (Vagy már nem is tudom, hogy ezt hogyan lehet normálisan megfogalmazni magyarul.:D) A lényeg a lényeg, hogy meglepett, de nagyon jól esett. Igen, néha csak egy ilyen látszólag semmiségekre van szüksége az embernek. Lehet az akár egy ilyen rövid búcsú-iromány a zászlón, egy véletlenül megtalált hasonló bejegyzés a naplóban az itteni unokatesótól (aki egyben nem is akármilyen barátnő), vagy csak egy egyszerű "hiányzol" üzenet az otthoniaktól.:) ❤

Jut eszembe, kedden végre valahára eljutottunk orvoshoz. Előtte jól rám hozták a frászt, hogy majd mennyire fájdalmas lesz, meg az érzéstelenítő így-úgy, aztán pedig semmi sem volt. Nem is tudtam, hogy hogyan álljak hozzá, még sosem kaptam injekciót a bokámba, pont abba a pontba ahol fájt.. de tényleg csak egy tűszúrás volt.:D
Mivel a gyógyszer elkezdett hatni, ezért másnapra jobban fájt a lábam, de azóta mintha egyre jobb lenne. Aj, már nagyon remélem, hogy nem tart sokáig, alig várom hogy újra futhassak, focizhassak meg minden.:)

Cserediákként, az ezernyi másik dolog mellett, megérteni is megtanul az ember. Eleve meg kell értenie egy másik nép nyelvét, ezt a nyelvet beszélő embereket és még sorolhatnám. A hasonló tapasztalatok miatt pedig tökéletesen meg fogja érteni a többi cserediákot is. Több mindent tudunk meg a minket körülvevő világból, és ezáltal többet is értünk meg belőle. De nekem mégis az a kedvencem ebben az egészben, hogy még azokat is megtanuljuk megérteni, akik nem értenek meg minket. Ha piszkálnak a nyelvi hibák miatt, és észre sem veszik hogy esetleg megbántanak, vagy hogy neadjisten ez volt az utolsó csepp, akkor is megpróbálod megérteni. Hiszen ő sosem volt olyan helyzetben, mint te, sosem volt a helyedben, ezáltal fogalma sincs róla, hogy milyen lehet neked. Aztán rájössz, hogy egyáltalán nem is akart téged bántani.:) Az effajta megértés néha a legnehezebb, de ha erre képesek vagyunk, az nagy előnyünkké tud válni.
Néha -sőt, elég gyakran- úgy érzem, hogy az életről sokkal többet tanultam, mint mondjuk a nyelvből. Ilyenkor van, hogy elkezd hatalmába keríteni egyfajta aggódás, hogy mi lesz így a középfokú nyelvvizsgával meg hasonlók, de hát pont ezért fogok még belehúzni a nyelvtanba így a maradék időben..
Hát senki sem mondta, hogy sétagalopp lesz, vagy hogy olyan könnyű cserediáknak lenni. Csak azt, hogy teljes mértékben, 200+%-osan megéri.

Már megint abban a helyzetben vagyok, hogy rengeteg mondani valóm lenne, de nem tudom őket megfogalmazni. Az eddig elhangzottakat is még jobban ki szerettem volna fejteni, de mivel csak így esténként van időm blogot írni, egyáltalán nem fog úgy az agyam, mint szeretném.

Nemsokára újra jelentkezem! Puszilok mindenkit,

Dorka

Családváltás & áprilisi helyzetjelentés

Kedves Mindenki!

Bizony, néha csodák is történnek, és jó néhány hónapos kimaradás után, megint itt vagyunk. Nem tervezem a kimaradt hónapok részletes pótlását, mert sosem érnék a végére. Igazság szerint a patagóniai túra miatt maradtam el nagyon, mert azt a 17 napnyi élményt még máig nem tudtam rendesen összeírni, de bizonyára már mindenki látott ott készült képeket, dugig volt vele a facebook. Azóta volt két táborunk is a cserediákokkal, úgyhogy még ennél is több minden mesélni valóm lenne, és a legszebb benne az, hogy egyáltalán nem ezekről szeretnék most beszélni, mert így is hihetetlenül hosszú lesz. Csak néhány gondolatot írnék le róluk, mint szuper-rövid összefoglaló.

A túrák és a táborok egytől egyig fantasztikusak! Néhány nap alatt annyi élményt gyűjtünk, mintha már legalább hetek óta lennénk ott. Csodálatos helyekre visznek bennünket és a programok is több mint nagyszerűen vannak összeválogatva, óriási. Most hirtelen összegyülemlettek bennem az emlékek, annyi mindent meg szeretnék veletek osztani, onnantól kezdve, hogy milyen vastapsot kaptam egy népdalnak köszönhetően, azon keresztül, hogy íjászkodásnál megmutattam, hogy mégiscsak a magyar népnek van a vérében az ilyesmi és egészen addig a filozofálgatásig, ami egy lepke megmentéséből született.
Az egyik ok, amiért nem részletezem ezeket, az az, hogy túl sok információ, de emellett kevés mind az időm, mind az energiám. Másrészt, ha mindent ilyen részletességgel elmesélnék, mi maradna otthonra az éjszakába nyúló beszélgetésekre?:)

Már több, mint fél éve vagyok itt. Fél év. Milyen soknak tűnik így. Pedig borzalmasan gyorsan elrepült.
A nyári szünet volt talán a legnehezebb időszak. Arról nincs is túl sok mesélni valóm a cserediákos dolgokon kívül, mert nem volt túl zsúfolt.. sőt.. Nagyon sokszor hiányoltam az otthoni életemet, a családomat, a barátaimat, a nyelvet, a hegyeket, meg mindent, amit amúgy is mindig felsorolok, ha ehhez a részhez érek. Az iskolakezdéshez közeledve nem voltam biztos abban, hogy ezt csinálni akarom, vagy hogy képes vagyok-e rá. Tartani a tempót, tanulni a nyelvet, lekezelni a piszkálódásokat stb..
Mivel az osztályom ezen az éven fog végezni, így ezek az "utolsó első napok" voltak, ami szintén egy kicsit nagyobb esemény. (Erről is lenne mit mesélnem, de túrás-táboros kategória szintén.) Ezekben a napokban majdnem két teljes napot töltöttünk együtt, és sokkal közelebb kerültem hozzájuk, jobban kijövünk. Ekkor tudatosult bennem az is, hogy mennyire fog nekem hiányozni mindenki, és hogy milyen kevés idő van hátra a hazautazásomig. Természetesen azóta is hiányoznak az otthoniak, de már sehol sincs az a fajta honvágy, hogy némelyik pillanatban semmi sem érdekel és mennék haza. Egyáltalán nem. Minden rendben van, szuperül érzem magam.

Minden cserediáknak kötelező cserélnie többször is a csereéve folyamán. Nekem az ifjúsági felelős azt mondta, hogy maradhatok az első családomnál, ha akarok. Sokat gondolkoztam rajta, mert a családommal semmi komoly problémám nem volt, máig nincs, de mégis úgy éreztem, hogy változtatnom kell. Már csak azért is, mert minden bizonnyal nem véletlen, hogy normális esetben családot KELL váltanunk.
Eleinte azt mondta, hogy majd az 5. hónapban. Majd kitolódott 5 és félre, de az pedig éppen az iskolakezdésre esett. Aztán azt mondta, hogy majd márciusban cserélek. Az egyik héten írtam neki és azt felelte, hogy majd a héten megnézi, hogy mikor tudnék.. Vártam egy hetet és semmi. Végül azt mondta, hogy az utolsó cserediákos tábor után. A tábor után kicsit megsürgettem a dolgokat és tényleg cseréltem március 20.-án végre.:)
Két lánytestvérem van. Az egyikük Vicky, osztálytársam, Yeruti pedig az igazi húgommal egyidős (ráadásul egy nap különbséggel születttek, haha). Vicky megkérdezte tőlem mielőtt átköltöztem volna, hogy egyedül, vagy vele szeretnék-e aludni. Mondta, hogy neki az sem probléma, ha szeretnék egy saját szobát, ahova félrevonulhatok vagy hasonló. Ezen elgondolkoztam. Tényleg nagyon rám férne néha, hogy egyedül egy kicsit helyretegyem a gondolataimat, meg eszembe jutott, hogy hányszor keltettem fel szegény Zarát, amikor például megfáztam a légkondi miatt, ja meg persze így akkor elkerülhető lenne a megfázás, mert totál magamnak állítanám a dolgokat stb stb. Aztán eszembe jutott, amikor otthon átmegyek a barátnőimhez, náluk alszom és még órákon át beszélgetünk. Azt feleltem, hogy vele szeretnék aludni. Mert amikor hazamegyek, akkor annyit aludhatok egyedül amennyit csak akarok, de vele lehet hogy néhány hónap múlva soha többet..:)
Így tehát vele, és a nagynénivel, Normával voltunk egy szobában. Ennek viszont 3 napon belül csere lett a vége, mert alig bírtam aludni éjszaka a horkolásától..:D Tehát azóta Yeru alszik velünk.
Nagyon-nagyon-nagyon jót tett nekem ez a csere. Busszal megyünk suliba, miután pedig végzünk, hazasétálunk. (Egy kicsit az otthoni rendszerre emlékeztet.:) )
Tényleg könnyebb. Együtt csináljuk a házit, ami egyszer azért volt érdekes, mert volt nagyjából egy oldal matek házink (aminek én persze nagyon örültem, mert SZERETEM a matekot -de tényleg-), aztán mikor majdnem kész voltam vele, Vicky mondta, hogy neki nem jön ki az eredmény. Így én segítettem neki az egyenleteknél, ő pedig elmagyarázta, hogy mit jelent az utolsó feladat szövege. Igazi csapatmunka.:D (És igen, tényleg szeretem a matekot, mert sokkal könnyebb, mint például az irodalom. Hát igen, a nyelv azért nem mindegy. Magyarországon pont az irodalom-nyelvtan, ami nagyon könnyű, elég órán rendesen odafigyelni.)
Már néhány hete elkezdtünk edzőterembe járni, úgyhogy rendesebben eszem, és kezdem megint formába hozni magamat, mire hazamegyek (mert megfogadtam még odahaza, hogy én bizony haza sem megyek, ha nehezebb leszek, mint kéne :P). Ebből az okból kifolyólag, mire hazaérünk, és lezuhanyzok, már délután 6 óra van, ami odahaza az óraátállítás óta éjfél.. Elég nehéz így még a családommal is kommunikálni, és ezért nem keresek mostanság szinte senkit, amiért ezúton is az érintettek elnézését kérem. De azért igyekszem.
A napokban azóta szüneteltetem az edzést, mert a múlt héten csúnyán kiment a lábam. Nem csupán kibicsaklott, mert félreléptem, hanem egy nagyobb kerékből ugrottam ki páros lábbal, és az egyik megakadt a szélében. Szóval egy kicsit magasabbról is, meg erősebben is.. Rögtön azután kaptam is rá jeget és folytattam az edzést, bár csak felülésekkel. Azt a hetet még végigcsináltam így, kímélve, vigyázva, karra és hasra dolgozva. Minden este jegeltem mellé, és úgy éreztem, hogy jobb, szépen le is ment a daganat. De aztán a mostani hétfőn volt egy olyan feladat, hogy minden lépés után az adott lábaddal letérdelsz (fogalmam sincs, hogy magyarázzam el jobban). Mondtam az edzőnknek, hogy ezt nem fogom megcsinálni, mert még nincs rendben a lábam, de ő azt mondta, hogy nyugodtan csinálhatom, nem fog zavarni. Bár jó, akkor csak keveset csináljak ebből.
Azt hiszem ezért (is) fájt a lábam, mikor hazafele mentünk (meg lehet hogy vasárnap nem kellett volna kapura dobálni..). És az utánavaló napokban sem lett jobb, így szerdán elmentünk orvoshoz. Gyógyszert írt fel, és azt mondta, hogy egy hétig nincs edzés. Majd a következő hétfőn fognak rendesen megvizsgálni, aznap csak ránézett. Majd meglátjuk, hogy mi lesz.

Egy kicsit térjünk át más témákra is. Mi a helyzet a gitározással? Zara gitárját használtam mindig is, mi lesz a költözés után? Az történt, hogy a családváltásom reggelén a húgom odajött hozzám, és azt mondta:
- Dorka, viheted magaddal a gitárodat, hogyha akarod.:)
- De ez a te gitárod, neeem, köszönöm szépen, de nem.
- Mindegy, akkor is.:) Viheted a gitárt.
- Biztos?
- Biztos.
- De tényleg biztos?
- Igen, tényleg..:D
- Jó, rendben. Nagyon-nagyon szépen köszönöm!:) Majd visszahozom mielőtt hazamegyek.
- Nem. Hazaviheted magaddal. Ez a te gitárod. Ajándék, neked adom.- képzelhetitek az arcomat. Fel sem fogtam a szavait, csak próbáltam elégszer megköszönni. Ez annyira aranyos volt tőle, hogy az hihetetlen.:')
Ez lenne a helyzet. Megkaptam a húgom gitárját. Van gitárom. Még most sem vagyok biztos benne, hogy felfogtam.:D
Az egyik héten bevittem a suliba, és aláírattam a testvéreimmel, az osztálytársaimmal és a közelebbi barátokkal.:)) Jut eszembe.. be kell szereznem egy fehér alkoholos filcet, mert körülbelül már csak a hátoldalán van hely..:D
Azóta is tanulgatok új dalokat, bár amióta így besűrűsödött a program, és hétköznaponként elég hulla vagyok, nem tudok annyit gyakorolni. Már a suliban sincs időm, mert az osztálytársaim nem akarnak egyedül hagyni.:') Nagyon imádom őket.

Ha jól emlékszem, akkor közel 2 hete azt kérte Mauri, hogy adjak neki egy magyar karkötőt. Mivel ilyesmim nem volt, támadt egy remek ötletem. Aznap suli után rögtön bementünk a kisboltba és vettünk egy piros, egy fehér, és egy zöld fonalgombolyagot. El is kezdtem délután a csomózott karkötőt, amit még anno Molnár Anna tanított nekünk.:) Ma oda is adtam neki (nem telt ennyi időbe, csak nem tudtam időt szakítani rá), örült neki.:D Meg is kérdezte, hogy "kinek van magyar karkötője, na kinek??". Annyira súlyos néha.. néha túlságosan is.:D De azért szeressük.:)

Hogy is ne érezném jól magamat? Közelebb kerültem a barátaimhoz, jobban megértjük egymást, jobb a spanyolom, a szobámba kitettem néhány otthoni képet a falra, így hasonlít az otthonira, végre edzésekre járunk, és már az új családomnál eltöltött 1. vagy 2. héten már lovagoltam. Végre egyedül, sebesen, és még egy mini terepre is elmentünk.:)
Jaj, ezt elmesélem azért.:D Csakhogy legyen mihez viszonyítani, 166 centimmel éppen hogy a kengyelbe bele tudtam tenni a lábamat. Azt hitték, hogy majd fel se fogok tudni szállni a lóra és segítség kell, de természetesen megoldottam, szerencsére már nem volt olyan durva izomlázam (néhány nappal azelőtt öltözködni is alig tudtam egyedül). Elindultunk, a ló pedig ügetésből lassú vágtába ugrott. Már nagyon hiányoltam egy rendes vágtát, így semmi kifogásom nem volt ellene. Egyedül azt nem mondták, hogy merre akarhatna esetleg hazamenni a drága. Épp elég volt neki annyi, hogy egy kicsit odaadjam a szárat és erőteljes vágtában megindult az úton -ahogy később megtudtam: hazafelé-. A kezeim nem működtek úgy ahogy kellett volna nekik, egy kicsit elkezdtem parázni, mert nem ismertük egymást, meg már mióta nem ültem lovon stb, de aztán az otthoni lovas ismerőseimre, tanítóimra, barátaimra gondoltam, lepörögtek előttem a hasonló vágták és utána összeszedtem magam és visszafordultunk. Utána lovagoltunk még, és egy mini terepen is voltunk, mint már említettem.:)
Mikor eljöttünk, mesélte Norma nagynéni, hogy hogy megijedt a lovas ismerősük, hogy elszaladt velem a ló és hogy kiabált utánam, hogy húzzam a szárat jobban és jobban, amit mellesleg a dobogó paták zajától nem is hallottam. Majd mikor megfordultam megkönnyebbült "áááh, tud lovagolni.."..:D A leszállásnál megint kétségeik voltak, de magyar ember szégyellhetné is, ha nem tudna leszállni a lováról.
Egy szó, mint száz, iszonyatosan jó volt, minden hiperszuper.:) Persze mindig vannak nehezebb, rosszabb napok, de mindenkinek vannak ilyenek. Amikor nincs kedve felkelni, mert fáradt, vagy megfázik lábjegelés és légkondi kombináció miatt, vagy a 40-40 perces dupla tesiórát végig kell ülnie, mert pihentetnie kell a lábát, vagy csak egyszerűen belefárad úgy az egészbe.. De ezeken már hamar túllendülök. Egyre hamarabb.:)

Már legszívesebben két életet élnék. Klónoznám magam, vagy kettészakadnék, vagy nem tudom, de az egyik felem nagyon szívesen itt maradna, de a másik pedig minduntalan hazavágyik, és sosem tudná itt leélni az életét..
A szőkés-barna hajam itt egyértelműen szőke, egyrészt, mert kiszívta a Nap, másrészt pedig, mert itt szinte mindenkinek sötét a haja. A kékszeműségről nem is beszélve. Bőven különlegesnek érezhetem magamat egyedüli magyar cserediákként az országban, haha.:D
Sorolhatnám nagyon sokáig, hogy miért maradnék, és hogy mi húz haza, de a végén egyértelműen eldől, hogy haza csak egyetlenegy van, és ha vissza is térnék, akkor is csak látogatóba.
Ez a 10 hónap szerintem pont elég így.

Már nem sokkal kevesebb mint 3 hónap és újra találkozunk!:)

Addig is puszilok mindenkit: Dorka

Ui.: Még mindig nem mondtam le a gyakrabban jelentkezésről!;) Tervezem, hogy néha egy-egy hosszabb-rövidebb gondolatmenetet csakúgy megosztok majd.. meglátjuk mi lesz belőle.:D
Ohh, és hogy hova lettek a képek??.. Hát ööömm.. az úgy történt, hogy.. elvitte a cica.

Szülinapok, Rotary-s ügyek ésatöbbiek (nov. 15.- nov.23.)

Üdv Mindenkinek!:)

Ígéretemhez híven rendszeresebben akartam írni, csak nem tudtam befejezni ezt a részt, csak a túra után. A túráról is nemsokára megkapjátok az élménybeszámolót.:)
Ez a második hónapom vége itt. November 17.-ét elhagyva megkezdődik a  3. hónapom.


15/11/2014

Szombat

Már vártam az estét, úgy terveztük, hogy AFS-es cserediákok által szervezett buliba megyünk.
De aztán délután Zara szólt, hogy mami hív.. "Kérlek, csak ne a bulival kapcsolatban, kérlek, csak ne a bulival kapcsolatban, kérlek, csak azt ne, kérlek, kérlek, kérlek!.."- körülbelül így mentem ki.:D
Éreztem, hogy valami baj lesz.. A megérzésem most sem csalt.
Judith (az ifjúsági felelős a Rotaryban) írt a szülőknek a bulival kapcsolatban, és azt mondta, hogy ne engedjenek el minket. Ezen kívül még mondott sok minden mást is, a cserediákos találkozásokkal kapcsolatban, például, hogy nem akarja, hogy más cserediákokkal találkozzunk, különösen nem AFS-esekkel, hanem inkább a paraguayiakkal, hogy tanuljuk a nyelvet és a kultúrát. Ehhez annyi hozzáfűzni valóm lenne, hogy eddig 1-2 kivételtől eltekintve, sehova sem hívtak paraguayiak a két hónap alatt. Most meg ráadásul vizsgáik vannak, úgyhogy egyáltalán nem érnek rá. A nyelvtanulásról meg annyit, hogy a suliban szinte semmit, vagy csak nagyon keveset tanulok a nyelvből. Természetesen olvasni, meg hallás után írni itt tanultam, meg itt tanulok meg jól, de tényleg egész nap a spanyolt hallgatom magam körül, és nem az történik, amit mindenki mond, hogy "előbb-utóbb érteni fogom", hanem már lassan hozzászokik az ember, hogy semmit sem ért. Ha beszélnek hozzám, akkor vagy angolul, vagy spanyolul. Vagy ez vagy az. Ritka az az alkalom, mikor spanyolul és angolul is elmondják, hogy tanuljak is belőle.. De a cserediákoktól sokkal többet tanultam. Ráadásul van az osztályomban egy cserediák, Anna Olaszországból, és ő is sokat segít nekem, ő viszont AFS-es.. Tehát nem tudom, hogy mit vár tőlem Judith ezzel kapcsolatban, de majd megoldjuk a helyzetet biztosan.:) Legalábbis bizonyára ebben a kérdésben nem ő, hanem a mamám fog dönteni.;)
A buliba végül nem mentem el, mert mami mondta, hogy veszélyes stb, úgyhogy végülis ez így kimaradt, de elmentünk helyette görkorizni, és jött Mika is!:) Úgyhogy legalább tudtam találkozni és beszélgetni vele.:))
Ugyanolyan volt a hely, mint odahaza Sátoraljaújhelyen a jégkorcsolyapálya, csak itt nem jég volt. De tényleg ugyanúgy rengeteg ember, és még zene is volt. Annyi szól Paraguay javára, hogy itt még ilyen-olyan hangulatfokozó fények is voltak, meg a pálya körül pizzázó volt, meg egy-két bolt, úgyhogy itt aztán el lehet tölteni az egész napot korizással, és lehetetlen, hogy szétfagyjon az ember.:DD


16/11/2014

Vasárnap

Mamit tegnap este megkértem, hogy legyen szíves és keltsen fel hamarabb, hogy hajat tudjak mosni még azelőtt, hogy elmegyünk a templomba.
Most mintha nem tartott volna olyan sokáig. Lehet hogy edződök és jobban bírom?.. Nem tudom. Az is lehet, hogy most túlságosan sok gondolkodni valóm volt, és ezért nem tűnt annyira hosszúnak.

Utána siettünk haza, mert hivatalos voltam Maurinak a születésnapjára. De mikor megérkeztünk még csak Nico volt ott rajtam kívül, mint vendég, úgyhogy semmiről sem maradtam le.:D
Nem kellett sokat várnunk, sorra érkeztek meg az emberek. Aracely és Analia, Anna, Rubén és Luis, majd mikor már elkezdtünk enni César is befutott.:)
Barbeque-party volt, vagy valami ahhoz hasonló, de nagyon finom volt.:) A torta karamellás volt. LEGFINOMABB, amit életem során ettem. :3

Később társasoztak, de én inkább figyeltem. Aztán viszont fürödtünk a medencében.(y) Engem ruhástul bedobtak, nem bírtak még várni 5 percet amíg felkészülök lelkileg, és leveszem a rendes ruhát a bikini felől..:DD
Marcopolot játszottunk. Aki nem ismerné, annak röviden elmagyarázom. Ezt igazából csak kisebb medencében jó játszani, mindjárt megértitek, hogy miért. Kiválasztunk egy kezdő embert. Le kell merülnie a víz alá, el kell számolnia tízig, addig a többiek "elbújnak". Utána csukott szemmel kell megkeresnie a többieket, pontosabban elkapnia valakit, majd kitalálni a nevét. Ha eltalálta, akkor az elkapott lesz az új hunyó, de ha téves, akkor megint az lesz, aki az előbb volt. A hunyó mondhatja azt, hogy marco-, ilyenkor a többieknek válaszolniuk kell, hogy -polo. Így könnyít valamennyit a játékon.:D És nem fog szerencsétlen még órákon át keresgélni, ha már a többiek poénból rég ott hagyták..:D Nagyon vicces játék, főleg ha többen vagyunk.:DD Mondjuk igaz, hogy egyszer olyan gyorsan menekültem ki a medencéből, hogy belilult a tenyerem meg hasonlók, de tényleg élveztem.:D

Ezek után már mindannyian tökéletesen elfáradtunk, úgyhogy semmi különösebbet nem csináltunk. Miután elmentem, ők még nekiültek tanulni.Szegényeknek még vizsgák vannak.



17/11/2014

Hétfő

A suliban mondtam, hogy ne szeretném megírni a dolgozatot. Mert egyáltalán semmi értelme, hogy felírom a nevemet a lapra, ülök felette egy órán keresztül, aztán beadom az első emberrel együtt.
Úgyhogy kimentem a folyosóra gitározni. Igen, már egy hónapja csinálom. Szinte minden nap viszem magammal iskolába, bár a gitár Zaraé, de ő nem nagyon használta.
Amíg ők vizsgáztak, addig én gitároztam. Mikor végeztek egynéhányan akkor sem jöttek oda, úgyhogy nem sokkal később letettem a gitárt, és csatlakoztam hozzájuk. Mint ahogy mondták, hogy tegyem. Nem lesz meglepő, amit mondani fogok, de nem értem vele semmit. Odaültem melléjük, és semmi. Mintha ugyanúgy egyedül ültem volna a folyosón. Mintha ott se lettem volna. Utána kézilabdáztunk egy keveset, majd mentünk haza.
Már ekkor biztos voltam benne, hogy másnap nem fogok iskolába menni.

Rotary megbeszélés.



18/11/2014

Kedd

No school.
Este még elmentünk a család egy barátjának a születésnapjára. De nem volt semmi különös. Rengeteg pizzát ettünk és mivel egy kisebb templomi közösség gyűlt össze, énekeltünk és imádkoztunk is. Majd rövidebb-hosszabb beszélgetések után mentünk haza.



19/11/2014

Szerda

Mami nem keltett fel, úgyhogy ma sem mentem suliba.
Ma volt Jill (egy kanadai lány) és Stefano születésnapja. Úgy volt hogy Stefano-é után Jill kis születésnapi "meglepetésbulijára" megyek, és utána Jass-hez megyek, mert mamiék csak este tudnak értem jönni. Írtam Jass-nek, de az ő anyukája azt mondta, hogy az eső miatt ne nagyon menjen el otthonról. Bárki mehet hozzájuk, de ő most nem mehet el. Mondta, hogy egyedül van. Én meg visszaírtam neki, hogy nem sokáig.. mert érkezem.:)
Úgyhogy Jass-hez mentem, vele és az egyik osztálytársával Dulce-vel töltöttem a délutánt.



20/11/2014

Csütörtök

Ma már mentem suliba. De nem voltak sem órák, sem vizsgák. Ha Magyarországon lennék, és már hideg lenne, meg karácsonyi hangulat egy kicsit, akkor azt mondanám, hogy egy kisebb karácsonyi vásár volt helyette, ahol az alsóbb évesek a saját készítésű díszeket, sütiket és hasonló dolgokat árulták.:) Tehát ez ilyen pihenős, lustulós iskolai nap volt.
Ma volt az utolsó spanyol óránk. És Mika utolsó napja ennél a családjánál. Veszekedtek a mamájával és ez volt az utolsó csepp a pohárban. Mika mondta hogy el akar menni, és a mamája is azt mondta, hogy ő nem akadályozza meg: ő is azt akarja hogy elmenjen.
Óra után segítettünk összepakolni Mikaela összes cuccát. Maholnap hagyja el a házat.


21/11/2014

Péntek

Nem mentem suliba, mert a túrával kapcsolatos dolgaimat kellett intézni. Elmentünk mamival pénzt váltani, meg venni egy új halat Stefanonak, mert az amit születésnapjára kapott, ma délelőtt feldobta az uszonyát (tudni illik, hogy a halacskáknak nincs talpuk).
Izgalmas volt a kis akváriumot tartani a kocsiban, ezen az asuncióni rázós úton, ahol néhol szinte láthatatlan fekvőrendőrök lassítják a forgalmat..:D De nem telt bele sok idő és rájöttem, hogy az az egyetlen megoldás, ha megpróbálom a lengést csillapítani. Most értettem meg, hogy mire is jó ez.:D
Zara-val, Stefano-val és a húgom néhány barátnőjével moziba mentünk. Megnéztük az "Éhezők Viadala" első részét angolul spanyol felirattal. Csak a nap végén jutott eszembe a címe magyarul.:D
Skypoltam végre Matta Bogival, meg a családdal is.:3 Jó volt újra látni őket és beszélgetni egy keveset.:)
Azért hiányoznak. <3



23/11/2014

Vasárnap

Ha vasárnap, akkor reggel kelés és templomba menés. Most csodák csodájára, csak 3 óra volt 4 helyett, mert fél órával később kezdtünk, és fél órával hamarabb végeztünk. Így könnyebb volt egy kicsit.:)
Kaptam egy pólót a papától, mert volt Argentínában, aztán hozott nekem is valamit.:)
Ma elmentem Kay-hoz (holland cserediák), és ott töltöttem a délutánt Magnus-szal (Dániából csere) egyetemben. Nem csináltunk semmi különöset, beszélgettünk, ettünk, hallgattunk magyar, holland és dán zenéket, ennyiben ki is merült az egész.:D

Többmintegyhónap-pótló (okt. 11- nov. 14.)

Üdv Mindenkinek!

Megint prímán elmaradtam a blogírással. Fáradt is vagyok, meg az időm sem engedi
úgy már. De tényleg nagyon igyekszem bepótolni, és rendszeresen írni.



11/10/2014

Szombat

A szombatok nagy része általában a hétköznapok kipihenéséről szól. De ritkán fordul elő, hogy egyáltalán nem megyünk sehova. Ma délután például Zara egyik osztálytársához (azt hiszem igen, osztálytársa), utána pedig elmentünk a suliba. Elpróbálták a táncukat. Még ott voltak a pályán a Családi napos padok és székek. Fura volt így, világosban látni őket. A hely, ami emberekkel volt tele, a színpad, ami előtt annyi gyerek kiabálta a nevemet, most mind üres volt. Csak Zaraék voltak a színpadon, és 4-5 kisebb gyerek focizott az egyik kapunál. Néztem egy ideig ahogy táncolnak. Köcsöggel a fejükön táncoltak, azt hiszem az itteni néptáncot, ha jól vettem ki abból, amit hallottam róla.
Aztán magamhoz hűen beálltam focizni a kisebbekhez.:D
Nem tudom meddig voltunk itt, de ez elfoglalta az egész délutánunkat. Fontosabb momentumra meg nem emlékszek erről a napról.



12/10/2014

Vasárnap

Fél 4-kor arra keltem, hogy zúg a telefonom.:D Nem némítottam le, és a párnám alatt tartom. Mivel mi már visszaállítottuk az órát egy ideje, így csak 5 óra a különbség. Felkeltem, visszaírtam nekik, aztán visszafeküdtem.
A délelőtti program megint a templomba menetel volt. Végtelenül hosszúnak tűnik, és ráadásul majd' megfagyok, mire véget ér. Tudom, hogy "fel kellene öltözni rendesen", de odakinn meg 40 fok van.:D És így is megsülök.:D



14/10/2014

Kedd

Suli után Melissa-ékhoz mentem, úgyhogy velük tartottam az iskolabusszal. Elég rozoga kis busz, de minden elismerésem az asunción-i buszsofőröknek. Ebben a városban, ebben a forgalomban tényleg észnél kell lenni. Az eredeti terv szerint később Cielo is átjött volna, de aztán végülis nem találkoztunk.
Viszont így se unatkoztunk, sőt.:) Beszélgettünk, fagyiztunk, és nálam volt a prezentációm Magyarországról, úgyhogy később bemutattam nekik, és a végén énekeltem is egy magyar népdalt, a "Hallod-e te szelidecske" kezdetűt. Fantasztikus érzés volt, mikor végre kiereszthettem a hangomat. Hiányzik az otthoni szabadság.
Megint visszamentünk a szobába beszélgetni. Van egy csomó kispárnájuk, mondták, hogy válasszak egyet. A fehéret választottam, és mondtam, hogy írják alá. Mindketten 1-1 kisregényt írtak rá, és én is írtam az övékre.:') Erre a napra mindig emlékezni fogok innentől kezdve.:))
A következő program filmnézés volt, pizzával.:3 Nagyoon finom pizzát rendeltek, az itteni Pizza Hut-ból. Az errefelé nagyon híres pizzéria..:D Papám még meg is kérdezte egyszer, hogy van-e Magyarországon Pizza Hut konkrétan.:D
A film végül a "Csillagainkban a hiba" lett és Ferre (Melissa bátyja) töltött le hozzá magyar feliratot, úgyhogy nagyon aranyosak voltak.:))
Nem tudtuk befejezni, mert mami jött értem, de Melissa kölcsönadta a spanyol könyvet, úgyhogy így elég motivációm van arra, hogy végigrágjam magam rajta. A legjobb résznél hagytuk abba, és szeretném megtudni, hogy mi lesz vége. Mire azt elolvasom tökéletes lesz a spanyolom.:D
Nagyon jól éreztem magamat velük, imádom őket!^^ :))

Amúgy suliban majdnem eltörtem a kezemet, mert az egyik szünetben Mauricio rúgott nekem kapura, én meg kézzel védtem, de nem feszítettem rá és azt hittem, hogy úgy marad.:D
Még este is rendesen fájt, ha kinyújtottam a kezemet.

18/10/2014

Szombat

Eljöttem Mikáékhoz, itt fogok aludni. Rengeteg fotót csináltunk.:DD Estére úgy terveztük, hogy bowlingozni megyünk néhány cserediákkal. Már jóval előtte kiválasztottuk, hogy mit fogunk viselni. Egymás ruháit is felpróbáltuk, és végül nemcsak hogy egymás cuccában megyünk, de ki is cseréltük őket.^^
Az esti programból majdnem semmi sem lett, mert Mika szülei egyrészt templomban voltak, másrészt azt mondta a mamája, hogy ő nem sofőr hogy mindenhova cipelje, de gyalog nem mehetünk, mert veszélyes, se busszal, se taxival, mert ezek szintén azok.. De aztán Jass végül megmentett minket.:3 Az apukája elvitt minket, Dantet (Jass bátyját), Rurit és Naot (japán cserék). Igen, heten ültünk egy kocsiban..:DD
Ahhoz képest, hogy életemben nem bowlingoztam még, egész jól ment. A többiek nem hittek nekem, mikor mondtam, hogy első alkalmam..:’D Nagyon jól éreztem magam, nagyon bírom őket.:33
A Burger Kingben ettünk valamit, aztán végülis taxival mentünk vissza, mert nem volt más.  Kalandos volt.:D Mika meg én mentünk Dantéval, a többiek külön taxival. Megmondták a taxisofőrnek, hogy kövessen minket, de aztán elvesztettek minket, mert megelőztek.. De aztán minden rendben volt, mindenki sikeresen megérkezett.:))

19/10/2014

Vasárnap

Délelőtt elmentünk a supermarketbe, ebéd után pedig csináltunk Mikával narancslevet.^^ :))
Ma már nem mentünk máshova, de kiröpiztem magamat.:’DD
Nagyon szeretek Mikával lenni. <3 :3

20/10/2014

Hétfő

Mindenhol kerestem a fülesemet. Azt hittem, hogy Mikáéknál hagytam. De mikor hazamentem, akkor még a szívem is megállt egy pillanatra: a frissen mosott farmerem zsebéből vettem ki.:oo De semmi baja, túlélte.:DD Ennyire nem örültem még fülesnek soha.:D

Különben ma óriási honvágyam volt.. Három napja nem alszok rendesen, mert mikor lefekszek, akkor még meleg van és alig bírok elaludni, reggelre meg szétfagy a lábam a légkondi miatt.. Reggelente folyik az orrom, nem tudom meddig fogja bírni a szervezetem.:D Megfázás szélén állok úgy érzem..
A töltőmet pénteken kölcsönadtam Aracelinek a suliban, és azóta sincs meg.. A fülesemet se találtam se reggel, se a suliban, a szemüvegemet se vittem, úgyhogy annyi volt a mázlim, hogy ma nem írtunk a táblára. De valahogy most nem bírtam.. és így minden rámjött.. Hogy például nem tudom megtanulni a nyelvet, mindent elhagyok stb stb..
De már rendben vagyok.:DD

Suliban gyakoroltuk a előadásunkat a tejről, szünetben és az óra első 5 percében megtanultam 6 sort úgy, hogy fogalmam sem volt, hogy mit jelent, és egyes szavak kiejtésével eléggé meggyűlt a bajom.:D De végülis felmondtam úgy ahogy..:D

21/10/2014

Kedd

Angolon plakátot kellett csinálni valamilyen témában. A tanárnő hozott be egy csomó újságot, és mindenki annyi képet vághatott ki belőle, amennyire csak szüksége volt. Az volt a lényeg, hogy angol felirat is legyen rajta. Hát a miénken egy mondat volt, túlságosan sok szép képet találtunk..:’D
Nagyon élveztem, végre kiélhettem a kreativitásomat, és amikor ilyen feladat van, az órákra képes lekötni.^^

A spanyol most egy órával hamarabb fejeződött be, mert Mika mamájának mennie kellett valahova. Úgyhogy megkönnyebbülés volt ez nekem rendesen. Elképesztően elszívja az energiáimat a suli.:/
Elmentünk a közeli kisboltba Jass-szel és Mikával, de csak ők vettek maguknak valami kaját, nem volt semmi érdekes. Mikor jöttünk kifele, akkor odajött hozzánk egy ember. Azt hittem Mika ismeri vagy valami, de utólag kiderült, hogy eddig nem nagyon, annyi hogy a szomszédban lakik. Mikor mondtam neki spanyolul, hogy Magyarországról jöttem, még akkor sem tudta, hogy eszik-e vagy isszák.. :| Lenne hozzáfűzni valóm, de most inkább nem.:DD

Estefelé megint elkísértem Zarat balettre. Nagyon erősen gondolkozok rajta, hogy nekem is meg kellene tanulnom, nem csak néznem.. Segítene a tartásomon, visszahozná a hajlékonyságomat, edzésben is lennék és megerősödne a lábam. Csak annyi, hogy a lábfejemen kidudorodik egy csont és néha fáj. Néha minden különösebb ok nélkül. A nagyapám (Robi) még azt mondta a nyáron, hogy ez nagyon gáz, mert lehet hogy majd műteni kell, vagy hasonló, de nem tudom, hogy csak poénkodott-e.:DD Hát majd meglátjuk, hogy a tánc majd megerőlteti, vagy megerősíti..

22/10/2014

Szerda

Érdekesebb talán annyi történt a suliban, hogy Nico mondani szeretett volna nekem valamit, és mivel egy kicsit hosszabb volt, egyből a telefonján írta be a Google-fordítóba. Néztem a magyar szöveget, de sehogy sem értettem.:D Mondtam, hogy mutassa a spanyolt, és abból megértettem!:D

Este zumbázni mentünk a templomba (ne úgy képzeljétek el, mint otthon, ezt lehet, hogy többször fogom elmondani :DD ), de végül fociztunk az épülettel szemben lévő pályán. Két srác összeszólalkozott. Csak annyit láttam, hogy repül egy telefon és szétesik a földön. Nem tudom, hogy véletlen volt-e vagy sem, de utána megint váltottak néhány szót és a telefonos srác nekiesett a másiknak. A másik nem ütött vissza, csak védekezett. Aztán távolodtak, de megint egy-két szóváltás és puff, a telefonos srác teli erőből, ököllel fejbe verte a másikat. Az pedig szépen lassan leguggolt, letérdelt, majd összekuporodott a földön. A telefon gazdája pedig felvette a drágaságát a földről, majd összerakta szitkozódás kíséretében, majd tovább nyomkodta. Rá sem nézett a srácra, aki még mindig a földön volt. Rajtuk kívül még két srác volt ott, meg Zara és én. Egyikünk sem állt közéjük. Csak néztük. Ledermedten bámultuk az eseményeket, mintha csak egy filmet néztünk volna. Csak ezek után ment oda az egyik srác, és segített neki felállni a földről.. Huuu.. nagyon rossz volt. Nagyon sokáig gondolkodtam még ezen utána.
Később játszottunk még. Csak kapura rúgtak nekem. Sose védtem még így. Annyi düh volt bennem, annyi akarás.. Aztán egyszer megfogtam a labdát, és éreztem, hogy valami rátapadt a kezemre. Vér volt. A megvert srác vére. Legszívesebben felordítottam volna. Ez teljesen kikészített.
Mikor visszamentünk a templomba, kérdezte néhány lány, hogy mi történt pontosan, de alig tudtam elmondani, nem jutottak eszembe a szavak. Borzalmasan éreztem magamat, hogy meg sem próbáltam segíteni.. Akár tudtam volna, akár nem.

23/10/2014

Csütörtök

Mivel október 23.-a nemzeti ünnepünk, ezért ma kitettem a magyar zászlót az osztályban. Természetesen legalább 3-4x kellett elmesélnem, hogy miért, és hogy mi is történt ezen a napon, de megoldottam.:)

Suli után Jimenához mentünk Telmával. Később Dahiana is megérkezett és elkezdtük csinálni a plakátot a tejről szóló előadáshoz. Betűket rajzoltam, vágtam ki, fél méteres, poros mű-bocikat mostam és majd mind a képeket, mind a betűket felragasztottuk a táblára. Anyukák is segítettek, azt hiszem 3-an voltak. Még a pláza mellé is elmentünk egyszer, mert diagramokat és rövidebb szövegeket kellett kinyomtatni. Nagyon sokáig tartott. Talán 8-9 körül jött értem mami?.. Valahogy úgy.
Odahaza egy ilyet megoldanánk egy powerpoint-bemutatóval, de itt nagyon komolyan veszik az ilyet.

24/10/2014

Péntek

Ma kiakadtam a nyelv miatt.. Ebéd közben Mauri tanította, hogy „hogy kell bemutatkozni”.. Gondoltam, hogy valami genyóság lesz, de mivel ott volt Ruben is, meg Nico is (bennük meg úgy ahogy megbíztam), így megtanultam. De mikor odahívták az egyik tanárt (tudni kell róla, hogy Mauritól 2 évvel idősebb csak, ebbe a suliba járt és egy csapatban játszottak) már gondoltam, hogy valami gáz lesz, úgyhogy halkan mondtam és hadarva, ők viszont így is nevetésben törtek ki. Ekkor biztos voltam benne, hogy ez megint valami itteni idióta poén volt, és mivel még mindig nem voltak hajlandóak együttműködni –mármint elmagyarázni, vagy valami-, ott hagytam őket.
Az udvaron odamentem a többiekhez, majd nem sokkal később ők is jöttek, de ehhez már tényleg nem volt hangulatom, úgyhogy felmentem a terembe. Cesar is jött, kérdezte, hogy mi volt ez, hogy mit mondtak nekem. Elmeséltem neki, hogy mi volt, és mondta, hogy ezt soha többé ne mondjam..:’D Nem mondom el, hogy mit jelent, mert nem éppen idevaló, de csúnya, hogy úgy fogalmazzak, és elég durva, hogy egy tanárnak kellett volna mondanom.. Utána vele beszélgettem még, és kibeszéltem magamat, úgyhogy meg is nyugodtam. Mondta, hogy majd beszél velük, hogy fejezzék be ezeket. Van az a szint, amikor még vicces, de mindennek van határa.

Ma talán ennyi volt érdekesebb.

25/10/2014

Szombat

A ma a pihenésről szólt. Végre már. Hiányzott, hogy kialudjam magamat.
Este Stefano hegedű-koncertjére mentünk.  Hihetetlen milyen színvonal. A színházban megtelt a nézőtér, bár mondjuk csak hozzátartozók jöttek, de akkor is hihetetlen volt látni, hogy ennyi mindenkit érdekel a komolyzene. Vagy csak itt így szokás? Hogy ha fellép az egyik gyerek, akkor jelen van az egész család? Nem tudom.:DD De nekem nagyon tetszett. Jól meg volt csinálva, ahogy egyre több gyerek ment fel a színpadra, és együtt játszottak, nem pedig mindenki egyesével, és fel-le mászkáltak. Amikor már azt hitted, hogy tele van a színpad a vonósokkal, a lépcsőknél felsorakozott még egy sor gyerek, és bevonultak valamelyik két sor közé. A végén filmzenéket is játszottak, mint például az Aladdin-ból, Tarzan-ból vagy a Frozen-ből. Közben pedig a színpad szélén egy diavetítőn ment az aktuális mese. Néha elcsúszott, de így is nagyon ott volt.:D
Tényleg nagyon tetszett, nem győzöm hangoztatni.:D

26/10/2014

Vasárnap

Mint minden vasárnnap délelőttöt, ezt is a templomban töltöttük. Utána a plakáthoz kellett kivágnom a készítők neveit kicsiben. Borzalmasan hosszú, és szöszmötölős feladat.
Mikor este elmentünk a suliba, hogy akkor befejezzük a táblát, Jimenához vágtam néhány betűt, mert mutatott egy nyomtatott lapot, amin a készítők nevei voltak.. Akkor miért kellett nekem órákat foglalkoznom vele?! Lett volna sokkal jobb dolgom is, mint órákon keresztül e felett görnyedni.
A poén az volt az egészben, hogy ezután mégiscsak az én betűim kellettek, de nem volt meg mind.. Valahol útközben hagyhattam el, meg amikor Jimenához vágtam 3-at, 4-et.. Nagyon örültem neki. Úgy döntöttünk, hogy majd másnap felragasztjuk őket, mert még hiányzott a „készítők” felirat, meg hogy hány évesek vagyunk.. Valahogy ezeket elfelejtették mondani.. Úgyhogy otthon még vár rám kb. 50 betű+szám összesen.
Még az este folyamán segítettem megrajzolni néhány betűt Telmának a testvérének a plakátjához (amit aztán talán nem is használtak), és mamiék még segítettek befejezni Stefanoét és Zaraét. Ez is ilyen családi projekt.

Otthon még rengeteget szenvedtem a betűkkel.. Már hulla fáradt voltam, de még mindig hátra volt egy nagycsomó.. Ilyet soha többet mégegyszer.
És ráadásul Jimena elvitte a lapokat, úgyhogy tanulni sem tudtam a szöveget.. Nem voltam kiakadva este, nem..:’DD

27/10/2014

Hétfő

Mivel nem tudtunk keríteni ragasztót, ezért az összes nyamvadt betűt, számot és pontot gombostűvel, egyesével kellett felragasztani. Ráadásul egy emberes munka, mert vagy nem férünk oda, vagy elcsúszik stb.. Tegnap este azt hittem, hogy utolsó volt, amikor ezekkel szenvedtem, de tévedtem..
Ezeket az előadásokat az egész suli komolyan veszi. Minden osztály csoportokra volt bontva, és mindenki megcsinálta a maga plakátját/makettjét/kísérletét vagy Isten tudja.:D Minden, amit egyes témákkal kapcsolatban el lehet képzelni. Nekünk voltak bocijaink, kicsik karámban, nagyok a földön, tej az asztalon, meg minden.:D És mindenki ünneplőben volt. Színvonalas előadások voltak. Látszott, hogy mindenki sokat foglalkozott vele.:))

28/10/2014

Kedd

Ma írtunk egy angol dolgozatot, de 3. osztályos szintű feladatok voltak benne. Az angolt nem veszik túlságosan komolyan a suliban. Dolgozat közben simán tudunk segíteni egymásnak, nem ültetnek szét minket, és először egymásnak javítjuk a dolgozatokat, tehát ha valamit elrontott a másik, még van lehetősége átírni.:’D Nem igaz, mi van itt.:D Végre egy óra, amikor nem én másoltam róluk, hanem ők rólam..:DD

Spanyolon (vagy csak itt jött ki) nagyon durván megfáztam. Egész idő alatt folyt az orrom, fogalmam sincs, hogy honnan jött. Pedig rendben voltam egész nap.

29/10/2014

Szerda

Odahaza kérdezték, hogy mit kérek a születésnapomra. De egyszerűen nem tudtam mit mondani. Semmit. Hiszen vagy mindenem meg van, vagy pedig nem lehet pénzen megvenni azt, amit szeretnék. Amikor mindenem megvan, akkor ilyenekre gondolok, hogy rendben van a családom, szeretnek, vannak barátaim, akik megértenek stb stb.. Nincs is szükségem semmi másra.
Ha bármit kérnék, akkor azt kérném, hogy ne legyek egyedül.. Na ugye?:D Ilyesmiket hiába kérnék.

Este Rotary-meeting volt. Ennek a klubnak az összes cserediákja itt volt. Heten vagyunk összesen: Jass, Mika, Kay, Annie, Jill, Janice és én. Jól elszórakoztunk egész végig, volt egy kis kitűző-csere is és képzeljétek, felköszöntöttek minket! Mármint Jass-t és engem.:D Ugyanis ugyanazon a napon születtünk, csak ő a 18.-at fogja tölteni, én pedig a 17.-et. Elénekelték nekünk a „Boldog Születésnapot”-t angolul és spanyolul, majd ezután Jass franciául (ugyanis Kanada francia nyelvű részlegéről jött, vagy nem tudom hogyan mondjam magyarul :D), én pedig magyarul énekeltem el neki.:D Nagyon vicces volt. Tortát is kaptunk.:33
Mire túl voltunk a vacsorán, a köszöntésen, minden egyebet megbeszéltünk, megkaptuk a zsebpénzünket és kifizettük az Asunción körüli túrát, már éjfél volt. Éjfél! Egy perccel később, már elkezdődött a 17. évem első napja.:DD Ezek után volt csak ölelkezés és puszi osztás bőven.:D
Nem sokkal később viszont mennünk kellett. Így kezdődött a 30.-a.. :))

30/10/2014

Csütörtök

Pont csütörtökre esett a születésnapom. Pontosan úgy, mint akkor, amikor megszülettem. Este alig bírtam aludni, annyira izgatott voltam, hogy mi fog történni ma.:3

A suliban Mauri üdvözölt, nem engedtek be az osztályba még.:D Uramisten, mondom nem lehet igaz, hogy készülnek..:D Hátulról ketten ugrottak rám a szomszédos osztályból, szólni nem tudtam úgy szorítottak.:D
Bevittek az ő osztályukba, mindenki sorra végigölelgetett, csakhogy teljen az idő..:DD Még ekkor sem voltak készen, úgyhogy lementünk Jimenával az udvarra és az ebédlőbe.
Mikor végre végeztek, Cesar jött ki a teremből és állított meg az ajtó előtt. Lufikból készített kalapszerűséget kellett elviselnem a fejemen, és egy ugyanilyet felhúznom a lábamra.. Mondom nem igaz.:’D Bent mindenki boldog születésnapot kívánt, megöleltek, csináltunk csoportképet stb.:D A táblán volt egy plakát, amire felírták spanyolul, hogy „Boldog születésnapot Dorka!”, a terem közepén meg össze volt tolva néhány pad, amiken sütik és innivalók voltak. Ezáltal nem is tanultunk délelőtt..:DD Óriási.:D
Ezután mindenki aláírta a plakátot, és írtak hozzá egy-egy sort.^^ Ez hihetetlen volt.:))
Azon kívül, hogy rengetegen köszöntöttek fel a suliban, semmi különösebb nem történt ezután.:)

A családtól azt kaptam ajándékba, hogy elvittek lovagolni. Egy gyönyörűséges fekete ló várt rám egy ház udvarán. Nem volt rajta nyereg, csak egy vastagabb nyeregalátét, vagy valami hasonló. Nem tudom pontosan, hogy minek nevezzem, odahaza nem találkoztam ilyennel.. a lóversenyek világában sem vagyok igazán otthon.:D Papa azt mondta, hogy ugratni és galoppozni szoktak vele. Hogy mindkettőt versenyszinten-e, az valahogy kimaradt.:D Különben Cubanitonak hívják.:)
A család nagyon hangoztatta a versenypályát, de nem tudom, hogy képzeltem, hogy bármi közöm lesz hozzá azon kívül, hogy látom..:D A pálya mellett lovagoltattak, mégcsak karámban se voltunk, ahol el mertek volna engedni, hogy egy kicsit menjek egyedül is.. Nem értettem én ezt.
Mielőtt felültem, egy kicsit lovagoltak rajta. Hihetetlen mennyire dinamikus ló. A legkisebb jelzésre is engedelmeskedett, bár látszott rajta, hogy dugig van energiával és vissza kell fogni. De ez normális.:D
Szóval végül fél órán keresztül mentünk oda-vissza, vagy körbe-körbe lépésben. Egyszer megpróbáltunk ügetni, de Cubanito ugrálni kezdett, úgyhogy a srác úgy döntött, hogy maradjon a lépés.
Ennyi lett volna. Mindenképpen vissza kell mennem még. A nyári szünetben szeretnék lovagolni járni. Rendesen. Meglátjuk mi lesz belőle.

Mikor azt mondták, hogy elmegyünk megünnepelni a születésnapomat, nem gondoltam volna, hogy elmegyünk pizzázni. És pont. Mondjuk tényleg nagyon finom volt. Sőt. El nem tudom mondani mennyire isteni pizzát ettünk. De ennyi.

Ez lett volna a 17. születésnapom, Paraguayban. Nagyon értékelem egyébként, hogy a szüleim ennyire szeretnének örömöt szerezni nekem, hogy lovagolni visznek (miközben pl mami nagyon fél tőlük).  :))
De mindenből tanul valamit az ember.:D Minél hamarabb meg kell tanulnom BESZÉLNI és KIMONDANI. Kimondani, amit akarok. Beszélni arról, hogy én hogyan gondoltam, hogyan szeretném. Máskülönben nem fognak úgy alakulni a dolgok, ahogy szeretném. El kell felejtenem azt, hogy csendben tűröm, hogy folyjanak körülöttem az események, én pedig meggyőzöm magamat arról, hogy „ez se rossz”, „nekem ez is elég” vagy megnyugtatom magamat, mivel „lehetne rosszabb is”.:D
Nem. Rengeteg mindent kell még tanulnom. A nyelven, a kultúrán, a táncon és a hasonló dolgokon túlmenően is..
Meg fogom tanulni őket.

31/10/2014

Péntek

A suliban minden ugyanúgy folytatódott tovább, mintha tegnap mi se történt volna.

Tegnap nem volt megtartva a spanyol a születésnapunkra tekintettel, ma viszont pótoltuk. Fárasztó nap volt, semmi különösebb eseménnyel.

1/11/2014

Szombat

Tegnap este hatalmas vihar volt. Így keltem fel, hogy „ez meg mi a …?!”. Ugyanis víz csöpögött a lábamra. Igen, a ház több helyen beázik. Felkeltem, ki akartam menni a konyhába hozni valami poharat, tálat vagy valamit, nehogy már úszkáljak itt éjszaka.:DD
Odafele menet több helyen találkoztam kisebb vödrökkel, edényekkel, de így is kétszer majdnem eltaknyoltam (említettem már, hogy mindenhol csempe van?.. nos, az vizesen csúszik rendesen). Végül szereztem egy nagyobb poharat, de az meg hangos volt, úgyhogy fogtam, és a nagyobbik tócsánál feláldoztam a törölközőmet. A kisebb az ágyamon volt, mostmár nem tűnt olyan vészesnek (a többihez képest, amikkel találkoztam), úgyhogy csak odébb húztam az ágyamat.
A tetőn úgy kopogtak az esőcseppek, mintha valaki folyamatosan azt a buborékos zacskót pukkasztgatná. :D Esküszöm. :D
Még mindig dörgött, villámlott és hatalmas szél volt, én pedig imádom a viharokat, könnyebben alszok el. Nem tudom miért.:D Tehát kiköltöztem, amúgy is fáztam, mert a szobában hűvös volt a légkondi miatt, meg mégiscsak vizes volt az ágyam.
Nem sokkal később arra keltem, hogy valaki van a nappaliban. Rendesen megijedtem, mikor a szüleim nem túl messze tőlem odaállítottak egy ventillátort, hogy ne legyen melegem. „Ne, ne, ne, ne, ne! Köszönöm!”- még sosem tiltakoztam itt ennyire.:DD
Aztán kikapcsolták és jó éjszakát kívántak.

Reggel természetesen korán keltem, mert mozgás volt a konyhában. Az eső még mindig esett, de én egyáltalán nem bántam, hiszen már körülbelül egy hónapja nem esett az eső. Esetleg este, mikor nem aludtam, de nem tartom túlságosan valószínűnek.

Ma megcsináltam a családnak a kedvenc kajámat: a baconos nokedlit.:3 Elmentünk a szupermarketbe, hogy beszerezzük a hozzávalókat. Kézzel-lábbal sikerült elmutogatnom, hogy nem kell külön venni tésztát, mert csak lisztre van szükségem és én fogom megcsinálni.:DD Ugyanennek a nemzetközileg ismert nyelvnek a segítségével magyaráztam el, hogy bors is kell még.:D

Egész jól sikerült, ahhoz képest, hogy otthon se túl sokszor készítettem el, és az utolsó is legalább 1 hónappal ezelőtt volt.:D Hála Istennek nem egyszerre pirítottam az összes bacont, mert az elsőt sikeresen túlpirítottam. Már jóóó ropogós volt, és még nem volt a sütőben..:D Úgyhogy azt megettük magában. A család először csak nézett rám, hogy ezt komolyan gondolom-e, de aztán 5 perc nem telt bele és már nem maradt.:D A második sikeres volt, csak a tészta túl sokra sikeredett és így aránytalanul kevés lett benne a bacon. Nem tudott érvényesülni.
Természetesen a hagymával bezzeg minden rendben volt.:P (Azt nem annyira szeretem..:D )
Elfelejtettem, hogy mennyi időre kell a sütőbe tenni, úgyhogy a sütő előtt ültem és néztem, hogy mikor lesz már jó. Anya utána mondta, hogy akkor kell, amikor már pirul rajta a sajt, de azt nem vártuk meg, mert már éhesek voltunk.:D
Nagyjából 15 percig tartott, de mindenkinek nagyon ízlett.^^
Jajj, a lényeget meg majdnem kihagytam.. Hát a nokedli szaggatás.. Nem volt itthon szaggató. Na most mi legyen?.. Nem tudtam belevagdosni, nem jutott eszembe semmi, amivel helyettesíteni tudtam volna.. kivéve a sajtreszelő. Azon a nagyobb lyukak tökéletesek. Annyi volt a baj, hogy mindössze két tenyérnyi felületről van szó, tehát 3x annyi ideig tartott, mint kellett volna, a tál túl nagy volt, úgyhogy kétemberes munka volt, ráadásul meg is égettem az ujjamat. Első eset.:D

Este elmentünk Mikával Jasshez. Úgy voltunk vele, hogy akkor legalább ilyen szűkebb körben csinálnunk kell valamit, ha már egyikünknek sem volt kimondottan születésnapi bulija..;) :DD
És tényleg egy ilyen szűk körű bulit csináltunk. (y)

02/11/2014

Vasárnap

Én naiv azt hittem, hogy most végre sokáig fogok tudni aludni, és végre kialszom magamat. De tévedtem. Hiszen megint vasárnap volt. És templomba kellett menni. Az utolsó pillanatig az ágyban maradtam, még néhány percig reménykedtem is benne, hogy mami majd egyszer csak bejön, és azt mondja, hogy nekem most nem kell mennem, hanem aludhatok. De természetesen nem történt ilyen.
Mint egy élőhalott olyan voltam körülbelül, hihetetlenül fáradt voltam. És még mindig nem értettem semmit az egészből.. így megy el az egész délelőtt. Úgyhogy van egy egész délelőttöm, hogy a saját dolgaimon gondolkozzak. Többek között az is eszembe jutott, hogy ha csak feleannyit lovagolnék hetente, mint amennyit templomba járunk, akkor az több lenne, mint tökéletes.:D
Hihetetlen különben, hogy ezt minden vasárnap végigcsinálom egyetlen rossz szó nélkül. Minden vasárnap délelőttöt csak túlélek. Egyenlőre. Bár tényleg szeretném egyszer érteni, hogy miről van szó. Akkor lehet nem lenne ennyire unalmas.

Még ma is esett az eső, a folyosón természetesen megint beáztunk. Miután visszaértünk én visszafeküdtem az ágyba. Megint felerősödött a vihar, úgyhogy majdnem visszaaludtam, csak Zara szólt, hogy ebéd.:D
Ebéd után meg egy jókorát vágódtam a vizes csempén, de semmi bajom nem lett azon kívül, hogy egy kicsit véraláfutásos a térdem és fel van dagadva.:D Egy életre megtanultam, hogy papucs nélkül nem lépek ki a szobámból egy olyan házban, ahol mindenhol csempe van. :DD Ezek után úgy gondoltam, hogy végre blogot kellene írni, úgyhogy neki ültem, de nem sokat haladtam vele már megint.

Délután megint átmentem Jasshez. Filmet néztünk, aztán pedig elmentünk a Club Sajonia-ba Dante-vel, a fogadó tesójával. Ez egy ilyen sportközpont vagy valami hasonló. Itt is minden van, amit csak akarsz.:D Ráadásul a parton van, úgyhogy még fürdeni is lehet. Mikor mi mentünk, akkor este is volt már, meg esős napokat tudhatunk magunk mögött, úgyhogy le is volt zárva a megáradt folyó miatt.
Felmentünk valami toronyszerűségbe. A felső szinten egy hatalmas ebédlő volt, asztalok nélkül tökéletes bálterem is lehetett volna. Csak a város fénye szűrődött be az ablakon. Valamik az asztalok között rohangáltak, nem tudtam elképzelni, hogy mi lehet az.. Aztán nyávogást is hallottunk, majd 5-6 kisebb-nagyobb macska száguldott le a lépcsőn.:D

Nem sokkal később átmentünk a klub másik felére, itt a futóknak, a focistáknak és a röplabdásoknak voltak pályák kialakítva. Egy köpésre volt tőlünk a folyó, úgyhogy le is tudtunk ülni nemcsak hogy közvetlenül a folyó mellé, de volt egy ilyen kisebb stég-szerűség, úgyhogy gyakorlatilag már a víz felett voltunk. Láttunk békákat, óriásiak. Nagyobbak, mint az öklöm. (Bár szent igaz, hogy nincs túl nagy kezem..:D )
 Beszélgettünk, hogy milyen hangulatos lenne ilyenkor horgászni, zenét hallgatni, és csak nézni a vizet. Úgy döntöttünk, hogy meg is valósítjuk. Most. Azonnal.:D
Itt egészen mások az emberek. Ha valami az eszükbe jut, az szinte azonnal megvalósítják, vagy legalábbis amilyen hamar csak lehet. Mert mégis mire várjanak?..
Tehát visszamentünk a házukba, de nem volt meg a horgászfelszerelés, úgyhogy majd legközelebb..:))

Nem sokkal később jöttek értem a szüleim, és hazamentünk. Jass mondta, hogy ott aludhattam volna nála, de nekem még november 25.-ig iskola van.. Miközben nekik már péntektől nyári szünet.. Nem tudom milyen rendszerek vannak itt.:D Nem értem ezt.

03/11/2014

Hétfő

Nehezen keltem. Úgy éreztem, hogy kész szenvedés lesz ez az utolsó egy hónap a suliból. Csak éljem túl. Nem akartam mást.:D
Rögtön első órán tesztet írtunk fizikából. Abban a pillanatban szembesültem vele, semmit sem készültem.:D Pedig a fizika még úgy ahogy megy is.^^ Végül viszont egész jól megbirkóztam a feladattal, ahhoz képest, hogy még mindig csak az adatokat értem a 2-3 soros feladatleírásból.:D

A suli csak 11-ig tart, innentől kezdve minden nap a vizsgák miatt. Az utolsó vizsgám november 25-én van.. :(( De talán így nem lesz olyan vészes, hogy csak délelőtt kell bemenni a suliba.

Fél 12-re otthon vagyunk, megebédelünk, és előttünk az egész délután.. hogy tanuljunk a következő vizsgára.:D

04/11/2014

Kedd

Ma reggel egyáltalán nem volt kedvem felkelni. Bár ma nem írtunk tesztet semmiből, mégis nagyon fárasztó nap volt így is. Már semmi energiám a sulihoz. Egyáltalán.
Fáradt vagyok, ki szeretném végre aludni magamat, úgy igazán.. A suliba is tök felesleges bemennem úgy érzem.. A vizsgák úgyse fognak odahaza beleszámítani, ugyanúgy mehetek 11. osztályba, meg nem is tanulok szinte semmit. Órákon max. gyakorlom az írást, mert van, hogy rengeteget kell írnunk, de nem sokat tanulok a nyelvből, mert alig beszélgetnek velem. Vagy ha beszélnek is, nem futja túl hosszú beszélgetésre, mert még sok mindent nem értek, a legtöbb embernek pedig nincs kedve magyarázni, és jó néhányuknak még lefordítani is nehezére esik.. Egy ujjamon meg tudom számolni hány embertől tudok tanulni valamit egy-egy nap, mert ők nem adják fel és addig magyarázzák, amíg meg nem értem, meg nem tanulom.
Nem vagyok egyedül a suliban, mert szinte mindig van velem valaki, de általában mégis egyedül érzem magamat, mert a körülöttem lévők nem velem beszélgetnek, hanem egymással. Sosem éreztem még ilyen nehéznek egyetlen iskolát sem. Már rájöttem, hogy ezért van ilyen honvágyam.. Mert egyedül vagyok.

Hamarabb mentünk ma spanyolra, mert előtte még elmentünk vásárolni Mikával és a mamájával. Hát ahhoz képest, hogy még szinte semmit se vettem itt egy-két üdítőn kívül, nem volt elég pénzem egy felsőre és egy nadrágra. Én meg csak néztem, hogy hogy van ez?.. Egyáltalán nem értettem. Pedig Mika mondta is, hogy direkt azért ebbe a kisebb boltba jöttünk, mert itt olcsóbbak a cuccok, mint a bevásárlóközpontokban.

Spanyolon a házi feladattal kezdtünk. Mivel nem voltak készen, ezért elkezdtük őket megcsinálni, mindenki a magáét. Míg én az első feladattal szenvedtem (mondatok voltak megadva, és nekünk át kellett alakítani, hogy mi mikor/milyen rendszerességgel csináltuk/csináljuk azt), mert nem értettem a szavak nagy részét, addig a többiek (Jass és Mika) már javában a másodikat csinálták: levelet írtak, spanyolul. Mindketten írtak egy-egy oldalt, én meg örültem, hogy le tudtam írni két sort magamtól.
Utána mondták, hogy megint fel van adva házinak, de most haladnunk kell tovább. Valamikor ezután fogyott el az összes türelmem, az összes energiám, és eluralkodott rajtam az elkeseredettség. Ki kellett mennem a mosdóba, hogy lenyugodjak. Abban a pillanatban, hogy egyedül voltam, minden egyszerre tört rám. Egyszerűen semmit sem értettem. Semmit. Se a nyelvet, sem azt hogy mit kérnek tőlem a suliban, se az itteni rendszereket, a pénz értékét itt egyáltalán nem tudom, néha fogalmam sincs, hogy mit várnak tőlem az emberek, hogyan kellene viselkednem, vagy hogyan kell lekezelnem, mikor tréfát űznek belőlem a suliban. Már a földön ültem. Szerintem ez volt a legmélyebb pont az ittlétem alatt. Eszembe jutottak az otthoniak. Hiányzott minden, amit olyan könnyen hagytam magam mögött. A családom és a barátaim, akik megértenek; a magyar nyelv, aminek választékosságával könnyen túl tudtam bonyolítani a legegyszerűbb dolgokat; az iskola, melynek ismerem a rendszerét; a falum, erdőkkel körülölelve, a hegyek között, ahol felnőttem; a szabadság, amit a végtelen erdőségek adtak; hiányzik a kutyám, hiányoznak a lovaim. Még a csillagok is hiányoznak.. innen nem sokat látni belőlük, egyáltalán nem olyan tiszta az ég, mint odahaza.
Úgy éreztem, hogy nincs erőm tovább csinálni. Nem tudtam elképzelni, hogy honnan lesz erőm mindehhez.
De igyekeztem összeszedni magamat. Hiszen én is tudom, hogy ez az érzés nem tart sokáig. Legalábbis csak rajtam múlik. Belegondoltam, hogy mennyire szerencsés is vagyok, hogy itt lehetek. Természetesen nem is erről van szó, hogy nem akarok itt lenni. Csak egyszerűen sok ez így nekem egyszerre, nehéz. Egyedül. De meg tudom csinálni. Júliusban hazarepülök és lehet hogy soha többet nem leszek ilyen távol otthonról. Ezt az időt kihasználnom kellene, nem arra gondolni állandóan, hogy mennyire hiányzik a régi, a jól bevált, a megszokott. Vettem egy mély levegőt, aztán visszamentem.
Újult erővel próbáltam megérteni mindent, amit mondanak nekem. Többet kérdeztem, jobban igyekeztem. Minél hamarabb meg akarom tanulni. És meg tudom tanulni.

Óra után mami csak később tudott jönni értem, úgyhogy elmentünk zumbázni Mikával. Nem voltunk sokáig, de pont a legpörgősebb részre értünk be, mikor már mindenki bemelegedett, belejött az előző egy óra alatt, mi meg beestünk, azt se tudtuk hirtelen melyik a jobb meg a bal kezünk, de azért megoldottuk valahogy.:DD
Mikor mami megérkezett, még sokáig beszélgettünk Mikával, az én mamim pedig az övével. A suliról is, meg Mika elkért péntekre. Úgy tervezte, hogy diszkóba megyünk pénteken, és hogy nála alszok utána.
Sokáig voltunk még náluk. Nagyon fáradt voltam a nap végére és semmi kedvem nem volt másnap suliba menni. Ráadásul anyával is beszélni szerettünk volna a túrákkal kapcsolatban.
Mami végül azt mondta, hogy otthon maradhatok.

05/11/2014

Szerda

Tehát ma szabadnapom volt. Mondjuk csak két órával aludtam többet, de ez is rengeteget jelentett. Sokkal jobban éreztem magamat, mint amikor egész nap totál fáradt vagyok és semmihez semmi kedvem, és csak aludni szeretnék végre.:D Végül anyával nem tudtunk beszélni, mert dolgozott, ami persze kiment a fejemből (tényleg véletlenül!), de így is teljesen megérte itthon maradni. Pótolni tudtam valamilyen szinten az energiaveszteségemet, meg tudtam segíteni maminak a bevásárlásnál.:)

Délelőtt 11 órára mentünk a tesóimért a suliba. Természetesen a legtöbb osztálytársam tudni akarta, hogy miért nem voltam ma, de egyesek ilyen számonkérés jellegűen tették fel a kérdést, Jimena meg gyakorlatilag rám parancsolt, hogy holnap mennem kell suliba..:D Cesar is megkérdezte, hogy megyek-e holnap, meg azután meg azután?.. Feleltem, hogy ja, persze.. :/ Magamban hozzá tettem, hogy bár semmi kedvem, de igen, természetesen.. Már csak azért is, hogy még egy ilyen vallatástól megkíméljük egymást.^^ :DD

Ma este is elmentünk a templomba zumbázni, pingpongoztunk egy kicsit, de aztán nem lett a táncból semmi, mert néhány nappal ezelőtt meghalt valaki, és ma este jönnek majd megnézni a halottat a hozzátartozói..

06/11/2014

Csütörtök

Szerintem mondanom sem kell, hogy mennyi kedvem volt megint kikelni az ágyból.
Úgy ahogy megírtam ma a matekot, de megint órán szembesültem a vizsgával, semmit se készültem. Meg tudtam oldani két-három feladatot, de hiába igyekeztem, csak szenvedtem vele, majd úgy döntöttem, hogy feladom és kiviszem. A tanár viszont segített egy kicsit, elindított itt-ott és visszaküldött. Úgyhogy az utolsó 10 percben csináltam meg az egész tesztet kb.:D De egész jó lett..:D
A suliban körülbelül az tartott életben, hogy megint spanyolra megyek, és Mikával megyünk zumbázni megint.

Óra előtt mamival elmentünk a mercado-ba, ez egy utca, és egy nagyobb fedett tér telis-tele butikokkal, hogy vegyünk valami felsőt péntek estére. Sikerült is kiválasztani egy farkasosat. Hihetetlen volt megtalálni, azok után a ruhaköltemények után, amiket láttam..:DD
Megvettük, minden rendben volt. Aztán spanyolon mondják, hogy marhára drága volt, úgyhogy többet ilyen árba ne vegyek ruhát..:DDD Nem lehet jót csinálni..:’D
Bár spanyol után elmaradt a zumba, egy kicsit röpiztünk helyette, de inkább beszélgettünk, és azért ez sem volt rossz.:)) Mika mamája ekkor mondta, hogy nem tud elmenni értünk a diszkóba, úgyhogy ez a terv törölve.

Mikor megjött az én mamim, akkor beszélgettünk róla, és mi születésnapi partira megyünk majd, és szombat este fogok Mikáéknál aludni. Szerintem tökéletes.^^

07/11/2014

Péntek

Reggel hatalmas vihar volt, simán vissza tudtam volna aludni. Zara kérdezte, hogy akarok-e suliba menni. Mert ha nem akarok, akkor maradhatok itthon.
Nem találjátok ki, hogy mit feleltem.. Azt feleltem, hogy nem akarok.. de menni fogok!
Menni fogok, mert nem akarok mégegyszer magyarázkodni az osztálytársaimnak.. Meg ez amúgy is péntek, túlélem valahogy.
Úgyhogy elmentem. Pedig maradhattam volna. És bár megszenvedtem megint a filozófiával, és egy másik napon újra írom, de megérte elmenni. Beszélgettem Annával (cserediák osztálytársam Olaszországból) és elmeséltem neki is, hogy mi a bajom. Azt mondta, hogy segíteni fog, és bármi van csak szóljak neki, tudja hogy mit érzek. Úgyhogy minden a legnagyobb rendben lesz.:)

A családdal a születésnapra indultunk. Azt a farkasos felsőt vettem fel, amit tegnap vettünk. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen helyre megyünk. Nekem a partiról teljesen más fogalmaim vannak.. Gyakorlatilag babazsúrra mentünk..:DD Az unokatesójuk a 3. évét töltötte be. Hercegnő ruhában volt a barátnőivel együtt. Különben ez az egész egy pláza mögött volt, egy külön erre tervezett helyen, egy nagyobb épületben. Mindenhol sárga, lila és természetesen rózsaszín lufik, természetesen hercegnők voltak a falakon díszletként. Minden második székre héliumos lufi volt kötve stb.:D
Én meg elmentem ebben a fekete felsőben..:D Úgy éreztem magam, mint a mesében a gonosz farkas.:DD
Eleinte unatkoztunk, aztán kimentünk az „udvarra”. Csak 2 hatalmas ugráló-vár volt végülis többek között odakinn.:D
Mivel ez kisebbeknek való volt, Zaraval szinte ugyanúgy unatkoztunk. Egy kicsit fociztunk Daniel-lel, aztán megérkeztek Melissáék.^^ Utána velük voltunk, Melissával és Ferrével a bátyjával. Pingpongoztunk, Melissával szemben erősebbnek bizonyultam, Ferre csak vonakodva állt ki ellenem, de aztán ahogy kitapasztalt egy kissé, és hogy látta, hogy mennyit rontok ha nem koncentrálok, mondta Melissának, hogy számolhatja is. A 15. pontig játszottunk. Neki 14 pontja volt, nekem pedig 6. Igen, hihetetlenül szétestem.:D De felhoztam 14-14-re, az utolsó pontot viszont ő kapta, úgyhogy végülis ő nyert.. De egyáltalán nem sokkal.:DD
A vacsora (ami nevezetesen hotdog volt) és a köszöntés után átmentünk a plázába. Sétára volt szükségem, távolabb az óvodásoknak való zenétől. Semmi bajom velük különben, csak órákon keresztül megunja az ember.
 Nem csináltunk semmi különöset, de jól éreztem magam velük.^^

Ezután már nem mentünk sehova, csak haza. Nem értettem miért hagytuk ki a halloween partit..:|

08/11/2014

Szombat

Ma egy kicsit tovább aludtam, de nem éreztem teljesen kipihentnek magam.:D Délelőtt vitt el mami Mikáékhoz.
A húga a 13. születésnapját ünnepelte a barátaival, de a buli csak délután kezdődött el. Én viszont a délutánból 4-5 órát skype-oltam. Nálunk éppen a szokásos „nagycsaládos” összejövetel volt, amikor eljönnek hozzánk egri és mátrafüredi barátaink és nálunk töltenek 2-3 napot.^^  A három családból összesen 7-en vagyunk gyerekek, esténként pedig a fiúk gitároznak, hol szólóban, hol pedig a lányok énekének kíséretében. Ezek az összejövetelek már hagyományoknak tekinthetőek.:D
Ezen az éven viszont úgy tűnt, hogy kimaradok belőle. De nem így történt. Anya mondta, hogy csinálhatnánk egy közös skype-olást, és meg is csináltuk! Beszélgettünk, és a végén még egy miniatűr koncertet is megcsináltunk. Most egészen szét volt hullva a csapat, mert hiányzott 3 nővér.. Az énekben különben is Ági és Eszter viszik a főszólamot.. meg úgy majdnem az egészet.:D Tehát nélkülük egyáltalán nem ugyanolyan. Viszont így is hihetetlen volt.:’)
Bence kezdett egy dél-amerikai számmal, utána Zsiga vezényletével játszották és énekelték el az Ocho Macho-tól a „Jó nekem” című számát. Alig volt aktuális..:’) Ez nagyon el lett találva.
Utána beszélgettem egy kicsikét Bencével spanyolul, ez nagyon tetszett. Érdekes volt egy otthonival az itteni nyelven beszélni.:)) Kérdeztem –szintén spanyolul-, hogy játszanak-e más zenét.
Nem tudtam hirtelen milyen zenét mondani, de végül (már elfelejtettem, hogy ki mondta) a Földvár felé félúton-nál maradtunk.. Nos, miután elénekeltük, ez véglegesen beadta a kulcsot.:’) Annyira elmondhatatlanul sokat jelentett ez nekem. Csak annyit tudok mondani, hogy mégegyszer köszönöm!! :’) :))

Utána még majdnem 4 órát skype-oltam egy barátommal, de ez normális.:DD
Miután ő is aludni ment, kimentem a többiekhez, de semmi különös nem történt, nem maradtam le semmiről.:DD Még vacsiztunk, beszélgettünk és Mikával megnéztünk egy filmet. Azt mondta, hogy horrort fogunk nézni. Végül megnéztük a „The Mist” című filmet, ami különben csak thriller (legalábbis Salamon Eszter azt mondta^^), de így is elég borzasztó volt.:D Iszonyatosan rosszul van befejezve a film, és különben is elég beteg az egész. Elég volt megnézni egy életben egyszer.:D

09/11/2014

Vasárnap

Még sokáig tudtam volna aludni, de arra keltem, hogy megint fagy szét a lábam, mert a légkondi gőzerővel nyomatta a hideg levegőt egész este, én meg paplanhuzat vastagságú takarót kaptam, amibe bár totál beletekertem magam.. de mindhiába.. :D Kénytelen voltam felkelni, és egy kicsit mászkálni az étkezőben, ahol sokkal melegebb volt. Már nem volt kedvem visszafeküdni, úgyhogy elővettem a gépet, és elkezdtem folytatni a blogot.

A mai nap nagy részét le tudom írni 3 szóban: film hátán film.:DD
Reggeltől délutánig végig filmeket néztünk. Paranormal Activity 2, Scary Movie 2, Easy A, és még talán volt egy, de nem vagyok benne biztos.:DD Közben próbáltam folytatni a blogot, itt egész sokat haladtam vele. Bizony, ez a pótlás is napjaimba telt. Mindennap írtam hozzá hol többet- hol kevesebbet.
Délután, este felé pedig elmentünk a costanera-ra.  Ezt valahogy úgy tudnám leírni magyarul, hogy folyóparti sétány.:D Itt sétálgattunk egy keveset, majd Mika hirtelen gondolt egyet, és úgy döntött, hogy ki szeretné próbálni a görkorcsolyát (azt elfelejtettem mondani, hogy napok óta azt hajtogatom, hogy mennyire hiányzik a deszkázás). Végül belementem, bár sokkalta jobban szeretem a longboardozást.. De „ha nincs ló, jó a szamár is”.. legalábbis addig, amíg nem tudok venni egy lovat.:DD
Így esett, hogy görkoriztunk délután. Mikának ez volt az első alkalma, úgyhogy elég vicces volt.:D Próbáltam tanítani, magyarázni, hogy hogyan kell, de ez még magyarul is nehéz, nem hogy angolul.. A spanyolról nem is beszélve.:D Van egy lila folt a karomon, mert volt, hogy húztam magam után, vagy csak simán a karomba kapaszkodott, egy kicsit erősebben. De tökéletesen megértem, ugyanilyen voltam én is. Minden kezdet nehéz.:)) Tökéletesen megértettem.
Láttunk deszkásokat is.:3 Legközelebb biztos, hogy azzal jövök.:DD Muszáj lesz beszereznem egyet. :D

Este jött értem mami, meg a tesóim. Úgy feküdtem le, hogy végre kialudhatom magamat, de rájöttem, hogy holnap hétfő, úgyhogy ezt elfelejthetem..:/

10/11/2014

Hétfő

Ma is fizikát írtam. Nem értem, hogy miért kell 2 tesztet írni belőle. Mondanom sem kell, hogy nem pótoltam a félév lemaradását, és örültem, hogy néhány feladatot meg tudtam csinálni..:DD
Ma nem történt semmi különös. Egyenlőre a suliban sincs változás a beszélgetések gyakorisága szintjén.:/

Zaraval beszélgettem, hogy mikor fogunk menni végre táncolni, és mondta, hogy majd fogunk menni. Tényleg.. most veszem észre, hogy nem is adott konkrét választ a kérdésemre.:D De szerintem már jövő héten magam mögött tudhatom az első táncpróbákat.:)
Elvileg deszkázni is fogunk menni együtt. Bár az még nem tiszta, hogy akkor Zara is vesz/kap deszkát, vagy korizik, de jön velem.:3

11/11/2014

Kedd

Ma angolból írtunk tesztet. Soha életemben nem írtam még ennél könnyebb dolgozatot angolból szerintem.:DD És nem azért, mert olyan szinten van az angolom (mert mióta a spanyolt belekevertem egyáltalán nem), hanem azért mert kb. 3. osztályos szintű feladatok voltak. :D Volt egy olyan, hogy a mondatok voltak megadva, és jövő idejűvé kellett tenni a „will”-lel.. de még a hely is ki volt hagyva neki, és semmilyen igét nem kellett utána írni, mert azok mind le voltak írva.
Most vagy tényleg ennyire nevetségesen egyszerű volt, vagy valamit nagyon félre értettem.:DD De szerintem ennyi volt, mert egy másik feladatban az időhatározóknak volt a hely kihagyva a mondatban, és teljesen mindegy volt, hogy soha/mindig/néha/gyakran csak ne írd ugyanazt kétszer..:’D
Telma mondta, hogy holnapra mindenféleképpen meg kell csinálnom töriből a házi dolgozatot. Mindannak ellenére, hogy semmit sem értek belőle.. Mondtam, hogy rendben, majd segítenek a testvéreim.
Ezen és az esőn kívül semmi különös nem volt a suliban.

Ha kedd, akkor spanyol óra. Egy kicsit később kezdtünk, mert Natalia (Mika mamája) még javában aludt, mikor megérkeztem, óra előtt pedig gyorsan csinált egy egyszerű tortát.:D
Szeretem az ilyen órákat. Pontosabban az ilyen óráknak ezt a részét.:’DD

Este beszéltem a tesóimmal és mondták, hogy nem muszáj megcsinálnom a törit. Úgyhogy hozzá se fogtam. De most komolyan..:D Otthon rendben van, hogy utána nézek, aztán gyakorlatilag 5 oldalas kiselőadást csinálok belőle, de még 2 hónapja se  vagyok itt, és egyszerűen nem értem még ilyen szinten a  nyelvet. És különben sem számít az itteni eredményem odahaza..

A konyhában fociztunk egy kicsit Danielitoval, majd csatlakozott hozzánk Stefano is. Egyébként az ilyen kis focizgatások javítottak eddig a legtöbbet a labdavezetésemen.:D Sosem gondoltam volna.

12/11/2014

Szerda

Rendszerint 5:50-kor keltenek minket, hogy 6 körül felkeljük és el tudjunk készülni fél 7-re. Nem tudom hogy sikerült, de fél 7-kor keltem ki úgy, hogy maradhattam volna otthon helyette.. De 7 perc alatt elkészültem. Igaz, hogy a kocsiba úgy szálltam be, hogy a kezemben volt a tízórai, a fésűm meg egy szelet kenyér, hogy reggelizzek is valamit, de 7 perc volt.:D

Ma volt a történelem vizsga. Ez is annyiból állt, hogy felírtam a nevemet a lapra, aztán addig ültem felette, amíg be nem adta az első ember.:DD De a tanár is csak nevetett rajta, hogy rendben van, hogy még nem értek semmit.:)

Késő délután még visszamentünk a suliba. Az alsóbb évesek gyakorlatokat mutattak be tesiből, a 7., 8., 9. osztály pedig táncoltak gimnasztikai elemeket is bőven beletéve. Ez is a vizsgák része, vagy valami ilyesmi.
Utána egymás ellen játszottak meccseket, de mi már nem vártuk meg a végét. Elég unalmasan indult, de itt volt Ferre is (mivel ugyebár itt tanulnak a tesói, és erre jön az egész család), úgyhogy aztán vele beszélgettem és máris elviselhetőbb volt. 10 óra körül jöttünk el..:D

13/11/2014

Csütörtök

Ezennel tényleg nem bírtam felkelni. Mondtam, hogy ma nem akarok menni, mert nagyon fáradt vagyok. És itthon maradhattam. Nyugodtan reggelizhettem, pihenhettem, intézhettem a dolgaimat és írhattam a blogot! Igen, most tudtam befejezni! Már ezért megérte itthon maradni.:DD

Innentől igyekszek majd gyakrabban írni. Mert ezt utólag nagyon kemény pótolni, de egyszerűen tényleg semmi időm. Lenne mit csinálnom helyette..:DD

Ma spanyol volt, és kisegítettem Mikát. Hétvégén találkozója lesz, és nem volt mit felvennie. Kérte, hogy segítsek rajta, adjak neki kölcsön valamit. Úgyhogy spanyolra a füzetek mellé ruhákat is tuszkoltam. Nagyon örült neki, aranyos volt.:D Azt mondta, hogy életmentő vagyok. Haha. Ez semmi, totál természetes.:)
Elvittem neki az amerikás rövidnadrágomat.. Na az nagyon tetszett neki.:D Úgyhogy azt, meg egy szoknyát nála hagytam, majd eldönti, hogy melyiket szeretné végül.:)

Palomának (Mika húgának) pedig vittem egy kis egyszerű rajzot, mert már ő is nem egyszer adott nekem. Annyira aranyos.:3 Gondoltam biztosan örülne neki. Így is történt.:)) Imádom.^^

Elég nehéznek bizonyult ma az óra, de ezennel nem csak nekem. Alig értettünk valamit. Ma sok házit kaptunk, hogy ezzel is gyakoroljunk. (Legalábbis Jass később lefotózta, hogy 4 oldalba került neki elragozni 30 valahány szót, vagy nem tudom mennyit.:D )

14/11/2014

Péntek

Naaaaaagggggyyyyyooooonnn nehéz volt megint felkelni. De egy kis erőt öntött belém, hogy ez már csak péntek.
Az első egy óránk üres volt. Megcsináltam a spanyol órás házi feladatot, úgy éreztem, hogy egész hamar végeztem vele. Ráadásul sikerült besűrítenem 2 oldalba..:D
Az osztály etikából írt. Mondtam, hogy nem szeretném megírni. Semmi értelme, hogy beadjam üresen a lapot. Nem értek belőle semmit, meg bele se néztem.
Amíg ők a dolgozatot írták, én kinn ültem a folyosón Paulinával ("Pí"vel). Az első osztályba jár, Jimena húga. Annyira aranyos, nagyon szeretem.:)) ^^
Miután mennie kellett és egyedül maradtam, megint eluralkodtak rajtam ezek a fránya gondolatok.. Minek jöttem iskolába? Itt nem tanulok semmit, mert nem beszélnek velem, nem tanítanak.. Annyi, hogy amit spanyolon veszünk, azt itt tanulom, de ezt otthon is tudnám csinálni.
Nem sokkal később Mauri végzett a vizsgával és beállt focizni a 9.-esekhez. Végül rávettem magamat, és én is lementem. Bár hirtelen játszani se volt kedvem.. De összeszedtem magamat és mosolyogva lementem, hogy játszani szeretnék. És mi történt? Leküldtek a pályáról.:) Nem magyarázták el, hogy miért, de pont egyenlően voltak elosztva és csak fiúk voltak pályán, úgyhogy valószínűleg valamelyikért, vagy mindkettőért.:'D
De akkor sem esett jól. Egyáltalán. Máskor lehet, hogy nem is érdekelt volna, de most ez odaütött..

Mikor megint a folyosón ültem egyedül, kérdezgették néhányan (tanárok is), hogy mi van velem, de mindre azt feleltem, hogy semmi. Végül Cesarral beszélgettem, de nem tudtam pontosan elmagyarázni, hogy mi a bajom. Annyi lett a vége, hogy meg kell próbálnom csatlakozni hozzájuk, velük lenni, odamenni stb.. Mintha nem próbáltam volna egyszer sem! De hiába vagyok ott, ha egyszerűen semmit sem értek, és nem is beszélnek hozzám, csak egymással..
Mindegy. Az lett a vége, hogy ez is az én hibám.:'D Nem baj..
Később Annával is beszéltem, neki jobban el tudtam magyarázni (meg ő jobban meg is értette, mivel ő is cserediák, és tudja milyen), és akkor már tényleg jobb volt..:))
Utána vele voltam, meg tényleg még jobban igyekeztem, még inkább próbáltam velük lenni, bekapcsolódni.
Ami egyenlőre menthetetlennek tűnik az az, hogy elment a kedvem a suliban való focizástól.:') :'D
De az is lehet, hogy 1-2 nap és kiheverem, vagy a legközelebbi alkalommal mindenféle sérelmemet legyőzi a hiperaktivitásom..:D

Ma ebédre tükörtojást csináltam, de ritka rosszul sült el, egy kicsit odaégettem az alját. Pont annyira, hogy ehetetlen legyen.:DD Szerencse, hogy külön csináltam 2-2-t. :'D Nem tudom mi volt ez.:D
Ez volt az 6. vagy a 7. alkalom, hogy itt csináltam tükörtojást, és eddig mindig sikerült. (Formára nem mindig hasonlított, de ízre jók voltak.:D )




YEEEEEEY!! Ezaz!! Befejeztem!:DD

LESZNEK KÉPEK. LESZNEK KÉPEK. VANNAK KÉÉPEK. FEL FOGOM TENNI ŐKET.
TUDOM, HOGY HIÁNYOZNAK. DE VANNAK KÉPEK, ÉS LESZNEK IS!


Puszilok mindenkit! :*

Dorka